Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Kétszeres kupagyőztes ellenfél érkezik

Kétszeres kupagyőztes ellenfél érkezik

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

Vármegyénk székhelyén, Miskolcon 1911. december 9-én alakult meg az első futballcsapatot is magában foglaló sportegyesület, méghozzá a Miskolczi Vasutas Sport Club, amelyet a műhelyi étteremben fiatal vasutasok alapítottak meg. A Miskolccal ekkorra már egybeépült, ám még sokáig önálló településként működő Diósgyőrben azonban ekkor már másfél éve létezett csapat, a DVTK.

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre 1910. február 6-án, a Vasgyár munkáséttermében mondta ki alakulását, miután vasgyári fiatalok Vanger Vilmos elemi iskolai tanító és későbbi klubelnök vezetésével engedélyt kértek és kaptak a gyár vezetésétől egy labdarúgóegyesület létrehozására.

A csapat először a bajnoki rendszerben az 1912/1913-as szezonban szerepelt, ekkor a Vidéki bajnokság – Északi kerület, Miskolcvidéki alosztály kiírását rögtön meg is nyerték a Losonci AC előtt, ám a kerületi döntőben 1-0 arányban alulmaradtak a Kassai AC-val szemben. Ezt követően is a térség kiemelkedő csapata maradt a piros-fehér alakulat, amit mi sem bizonyít jobban, mint a II. világháború kitöréséig megnyert tizenhat bajnoki cím a különböző körzeti bajnokságokban. Az akadály, amit a diósgyőriek sehogy sem tudtak megugrani, az élvonalba történő feljutás, hiszen az osztályozókon rendre alulmaradtak.

Ez a helyzet már a háború alatt változott meg, amikor az 1939/1940-es szezonban a Nemzeti Bajnokság B Felvidéki csoportjának 2. helyén végezve kvalifikáltak az NB1-be, ahol rögtön a 6. helyet szerezték meg a tizennégy csapatos mezőnyben. A következő évadokat a középmezőnyben zárták, az 1944/1945-ös évadban négy mérkőzés után az 1. helyen álltak, amikor a front elérte Magyarországot és a bajnokság félbeszakadt.

A következő évtizedek az első- és másodosztály közötti liftezésről szóltak, egyhuzamban tíz évnél többet sosem töltött az élvonalban az 1945-től már Miskolchoz tartozó Diósgyőr csapata. Így is komoly sikereket hozott ez a korszak, elsősorban az 1974-1984 közötti időszak, amikor kétszer is megnyerték a Magyar Népköztársaság-kupát és egy bajnoki bronzérmet is szereztek.  

A rendszerváltás után sok már nagymúltú csapathoz hasonlóan a miskolciak is megélték a kiesés, megszűnés, újjáalakulás válságát, ám az elmúlt két évtizedben három évad kivételével az élvonalban szerepelhettek, a 2023/2024-es idényt a 7. helyen zárták az OTP Bank Ligában.

 


A DVTK elleni MOL Magyar Kupa mérkőzés szeptember 16-án hétfőn 19 órakor kezdődik a Kolorcity Arénában. A találkozót az M4Sport élőben közvetíti.

További híreink

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Felkészülési mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. szept 27. 22:00

Szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Gesztely FC otthonában lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria