Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/„Ez egy másfajta meccs lesz”

„Ez egy másfajta meccs lesz”

Szerző:

Szarka Dénes

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

MOL MAGYAR KUPA

Már nem kell tovább várni, ma este 19 órakor újra útjára indul a labda a Kolorcity Arénában, mégpedig nem is akármilyen mérkőzésen, hiszen a DVTK csapatát fogadjuk a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában.

Csapatunk a válogatott szünet alatt a Kisvárda Master Good ellen játszott felkészülési mérkőzést, még szeptember 6-án, pénteken, ahol a Várda győzött 4-2-re. Természetesen egy ilyen meccsen nem az eredmény számít elsősorban, hanem például az, hogy azok is kapjanak meccsterhelést, akik eddig a bajnokságban kevesebbszer jutottak szóhoz. Erről is beszélt Erős Gábor vezetőedző a Diósgyőr elleni felkészülés kapcsán a boon.hu-nak.

A szakvezető elmondta, a játékosok a kisvárdai találkozót követően háromnapos pihenőt kaptak, ám a szünet után is el tudta végezni a csapat a heti rutint, hiszen ezúttal vasárnap helyett hétfőn lépünk pályára (ahogy a következő, Szentlőrinc elleni bajnokink is 23-án, hétfőn lesz majd).

Erős Gábor elismerte, a Diósgyőr elleni mérkőzés folyamatosan szóba került a szünet alatt, s érezni lehetett a városban is azt, hogy ez egy másfajta meccs lesz, hiszen a megyei derbik mindig, mindenhol különlegesek. Vezetőedzőnk hozzátette, szeret Kazincbarcikán dolgozni, parádés az eddigi bajnoki szereplésünk is, ám hangsúlyozta, ennek a meccsnek az élvonalban szereplő Diósgyőr az esélyese. Kiemelte, ettől függetlenül elfogadhatatlan lenne, ha nem nehezítenénk meg riválisunk dolgát, alaposan meg kell ráncigálnunk az oroszlán bajuszát, ami jelentheti ellenfelünk kiejtését is.

A mérkőzés kapcsán a szakember elmondta, arra számít, hogy a DVTK teljes kerettel érkezik, hiszen jelenleg Vladimir Radenkovic vezetőedzőnek nincs oka rá, hogy bárkit is pihentessen, ráadásul a miskolciak számára is kiemelt jelentősége van a meccsnek.


AZ ELLENFÉL

A Diósgyőr vezetőedzője elmondta, klubja hagyományai és a szurkolói elvárások találkoznak saját céljaikkal: minél messzebbre akarnak jutni a Kupában, amihez győzniük kell az első meccsen. Mint mondta, csapata ugyanúgy készül erre a találkozóra is, mint a bajnokikra és meg szeretnék mutatni a közönségnek azt is, amit a válogatott szünetben gyakoroltak. Mint mondta, tisztában van a Kolorcity Kazincbarcika SC erősségeivel, keretével és bajnoki szereplésével, így tudja, hogy a meccs elejétől a végéig legjobb tudásuk szerint kell játszania a diósgyőri labdarúgóknak.

 


A JÁTÉKVEZETŐ

A találkozó játékvezetője a rutinos Karakó Ferenc lesz. A negyvenegy éves sípmester nyolc alkalommal vezetett már mérkőzést a mieinknek, igaz, utoljára tíz évvel ezelőtt. A mérlegünk a bíráskodása mellett négy győzelem, két döntetlen és két vereség. A játékvezető segítői az oldalvonalak mellett Szert Balázs és Rózsa Dávid lesznek, a tartalékjátékvezető pedig Kovács Imre.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria