Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Szezonösszefoglaló: Női NB2

Szezonösszefoglaló: Női NB2

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

A KBSC női NB2-es csapatának sem volt egyszerű a 2021/2022-es szezon rajtja, hiszen az együttes kerete nagyban változott a tavalyihoz képest, így több saját nevelésű labdarúgó is lehetőséget kapott a magasabb osztályban való bemutatkozásra. Az ezzel járó nehézségek az első fordulókban ki is ütköztek, hiszen három vereséggel indították a szezont (Monor, Újpest, DVSC-DEAC), negyedik mérkőzésüket viszont már győzelemmel zárták az Eger ellen, majd kikaptak a Nagykátától, legyőzték a Cigándot és nem szereztek pontot a bajnok, Szent Mihály SE ellen. Ezt a hektikus nyitányt  viszont egy igazán jó széria követte, hiszen három-három egységet gyűjtöttek a Hatvan, a Szolnok, a Gyulai Amazonok és a Nyírség ellen, illetve döntetlent játszottak a Nyíregyházával. Tavasszal jobb eredmények születettek a csapat meccsein, Boros László edző szerint azonban a helyzetkihasználásukkal még mindig gondok akadtak. A lányok legyőzték a Monort, ekkor sem szereztek pontot az Újpest és a DVSC-DEAC ellen, ikszeltek az Egerrel, győzelmet könyvelhettek el a továbbiakban a Nagykáta, a Cigánd, a Hatvan, a Szolnok, a Gyulai Amazonok és Nyírség Női SE ellen, viszont Nyíregyháza és Szeged is jobbnak bizonyult tőlük.
A női csapat tizenkét győzelemmel, három döntetlennel és kilenc vereséggel a középmezőnyben, azaz a tabella hatodik helyén zárta az idei bajnokságot

A csapat edzője Boros László a következőképpen értékelte a szezont:

"A második szezonunknak úgy vágtunk neki, hogy szerettük volna az építkezést tovább folytatni. Ősszel a fél csapat kicserélődött gyakorlatilag, így több saját nevelésű játékos is lehetőséget kapott a tervezettnél kicsit hamarabb, ennek is köszönhetően a szezon első felében még hullámzó volt a teljesítményünk. Tavasszal a legtöbb mérkőzésen mi irányítottuk a játékot, azonban a helyzetkihasználásunkat elégséges osztályzattal is talán erős lenne értékelni. Nagyon sokat tanulhattunk ebben a bajnokságban, voltunk nagyon lent és fent egyaránt, így a 6. helyet nagyjából reálisnak tartom a végére. Több mindenben szeretnénk előre lépni a következő bajnoki évadban, gőzerővel dolgozunk azon, hogy az ezekhez szükséges feltételeket megteremtsük."

A KBSC Női NB2-es csapatának 2021/2022-es kerete: Gergely Viktória, Tirpák Zsanett, Kin Liliána, Bunda-Tóth Panna, Lipták Aida, Kovács Zsófia, Tőzsér Virág, Kalász Réka, Balogh Dominika, Karmanóczki Zsófia, Nagy Anna, Tóth Flóra, Madarász Laura, Dr. Boros Alexandra, Gál Gréta, Sipter Anikó, Gál Viktória, Horváth Virág, Magyar Éva, Kántor Lilla, Martinkó Eszter, Nagy Alexandra

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria