Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Női NB2 - Vereség Gyulán

Női NB2 - Vereség Gyulán

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

A bajnokság kilencedik fordulójában felnőtt csapatunk a Gyulai Amazonok otthonába látogatott. Az első találatára egészen a harmincnegyedik percig kellett várni, amikor is Martinkó Eszter szerzett vezetést csapatunk számára, azonban az öröm nem tartott sokáig. Három perccel később Sovány Dorina révén kiegyenlített a hazai együttes. A bekapott gól teljesen összezavarta a játékosokat, aminek köszönhetően a félidő hajrájában további két gyulai találat született. A szünet után már jobban ott voltunk fejben, azonban nem sikerült gólokat szereznünk. A második játékrész egyetlen találata a nyolcvanadik percben született, de sajnos ezt is a hazaiak szerezték, így 4:1-es vereséggel ért véget a találkozó.

Boros László értékelése:

"Sajnos ez az ősz nem rólunk szól, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Csak rajtunk múlik, hogy mit tanulunk belőle és milyen tavasz elé nézünk."

9. forduló
Gyulai Amazonok - KBSC 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Sovány Dorina 37’, Pribék Andrea 44’, Kurai Nikolett 45’, Molnár Kitti 80’, illetve Martinkó Eszter 34’
Edző: Boros László
Helyszín: Gyula, Grosics Gyula Akadémia

 

 

További híreink

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Felkészülési mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. szept 27. 22:00

Szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Gesztely FC otthonában lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria