Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Leány U14 - Döntetlen a Gyöngyös ellen

Leány U14 - Döntetlen a Gyöngyös ellen

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

A tegnapi napon egy elhalasztott mérkőzést pótolt U14-es együttesünk. A legfiatalabbak hazai pályán fogadták a Gyöngyösi AK csapatát. Az első harmadban nem született gól, azonban a második játékrész negyvenharmadik percében Olejnyik Hanna góljával előnybe kerültünk. Az öröm nem tartott sokáig, három perccel később Ertsey Zsófia találatával a Gyöngyös egalizálni tudta az eredményt. Mindkét csapat szerette volna megnyerni a mérkőzést, ám nagy helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani, így döntetlennel ért véget a találkozó.

Perjési Zoltán értékelése:

"Küzdelmes, kevés helyzetet hozó mérkőzésen igazságos döntetlen született. A találkozón voltak jó, és akadtak gyengébb periódusaink is. A lányok mindent megtettek a győzelemért, de meg kell becsülnünk az egy pontot is egy jól játszó Gyöngyös ellen."

1. forduló
KBSC - Gyöngyösi AK 1-1 (0-0; 1-1; 0-0)
Gólszerzők:
 Olejnyik Hanna 43' illetve Ertsey Zsófia 46'
Edző: Perjési Zoltán
Helyszín: Kazincbarcika, Műfüves "A" pálya

Cikk: Nagy Anna

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria