Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Leány U19 - Győzelem Mezőkövesden

Leány U19 - Győzelem Mezőkövesden

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

Nem kezdtük igazán jól a mezőkövesdi mérkőzést, rengeteg ki nem kényszerített hiba hátráltatta csapatunkat, ráadásul egy sérülést követően emberhátrányba (nem volt cserejátékos) kerültünk. Bár a tizenhetedik percben Gál Viktória révén megszereztük a vezetést, három perccel később a hazaiak egyenlíteni tudtak Pusomai Alexandra találatával. A mérkőzés huszonnegyedik percében a mindössze tizenöt éves Magyar Lili megszerezte első U19-es gólját (Csorba Korina és Neuberger Szilvia szintén első találatukat jegyezték a mérkőzésen), aminek köszönhetően ismét nálunk volt az előny. Az első játékrész végén még Tirpák Zsanett is betalált, így kétgólos vezetéssel vonultunk az öltözőbe. A fordulás követően növelni tudtuk góljaink számát, Neuberger Szilvai és Csorba Korina talált be az ellenfél kapujába, majd Tirpák Zsanett a mérkőzés folyamán másodszor volt eredményes. A Mezőkövesd még a nyolcanhetedik percben szépíteni tudott, de több gól már nem született a találkozón, így három ponttal utazhattunk haza.
Bár magabiztos győzelmet aratott csapatunk, mégsem lehetett maradéktalanul elégedett a mutatott játékkal.

Boros László értékelése:

"Sérülés miatt a mérkőzés nagy részében tíz emberrel játszottunk, de ez sem magyarázat arra a teljesítményre, amit ma láttam a csapattól. Remélhetőleg hatásos ébresztő volt a már téli álomra készülőknek, mert még vár ránk két nagyon kemény mérkőzés."

3.forduló
Mezőkövesd Zsóry - KBSC 2-6 (1-3)
Gólszerzők: Pusomai Alexandra 20’, Gyenes Viktória 87’, illetve Tirpák Zsanett 36’ ,71’, Gál Viktória 17’, Magyar Lili 24’, Neuberger Szilvia 46’, Csorba Korina 64’
Edző: Boros László
Helyszín: Mezőkövesd, Tűzoltó Sporttelep

Cikk: Nagy Anna

További híreink

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Felkészülési mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. szept 27. 22:00

Szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Gesztely FC otthonában lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria