Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Leány U19 - Szezonösszefoglaló

Leány U19 - Szezonösszefoglaló

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

Szintén Boros László vezetésével kezdte meg az idei bajnoki szezont is a leány U19-es csapatunk. Az együttes a Regionális bajnokság Észak-Keleti csoportjában szeptember 4-én lépett először az idényben pályára. Első mérkőzésükön az Újpestet látták vendégül, ahol nem sikerült pontot szerezniük. Nem úgy mint a továbbiakban, hiszen ezt követően a Hatvan és a Kisvárda ellen is győzelmet könyvelhettek el. Az ötödik fordulóban a Vasas vendégei voltak, az Angyalföldön megrendezett meccsen kilenc gól született, ez 5-4-es arányban oszlott el, így akkor a hazaiak örülhettek. Hatodik mérkőzésüket az Eger ellen játszották, melyen megszerezték harmadik győzelmüket. November 3-án a második fordulóból elhalasztott Mezőkövesd elleni meccsüket pótolták, ahol ismét három ponttal gazdagodtak. A hetedik fordulóban a DVSC-DEAC gárdáját győzték le, a szezonzárás viszont nem sikerült a legjobban, hiszen a listavezető, Nyíregyháza otthonában maradtak a pontok. U19-es leány csapatunk  tehát öt győzelemmel és három vereséggel tizenöt pontot gyűjtött az ősszel, mellyel a tabella negyedik pozícióját foglalják el.
A csapat házi góllövő listájának élén hat-hat találattal osztozkodik Balogh Dominika és Gál Viktória, őket öttel követi Tirpák Zsanett és néggyel Lakatos Dalma. U19-es leány együttesünkből két-két alkalommal volt eredményes Csorba Korina és Gál Gréta. Egy-egy gólt jegyeznek még Magyar Lili, Neuberger Szilvia, Varga Boglárka és Vincze Bernadett.

Boros László értékelése:

"Csapatunk bajnoki szereplése egy érzelmi hullámvasút is lehetett volna, viszont az elmúlt években megtanultam, hogy azok a lányok, akikre lehet számítani ebben a korosztályban, azok teljesen mindegy, hogy milyen teljesítményt nyújtanak, elismerést érdemelnek, mivel a többség 15-16 évesen került a csapathoz, így az alapképzés náluk sajnos kiesett és ezt a lemaradást is pótolniuk kell minél rövidebb idő alatt, mellette pedig a bajnokságban is helyt kell állniuk. A lányok teljesítménye előtt megemelem a kalapom, mert minden nehézség ellenére végig csapatként funkcionáltak, még akkor is, amikor az eredmény alapján csődöt is mondtunk egy-egy mérkőzésen. Szerencsére mindig történnek olyan dolgok, amikből lehet erőt meríteni, a jelenlegi kép alapján szép tavasz elé nézhetünk."

Az U19-es leány csapat edzője: Boros László

Az U19-es leány csapat őszi játékoskerete: Varga Boglárka, Vincze Bernadett, Lakatos Dalma, Balogh Dominika, Magyar Éva, Gál Gréta Ivett, Szomolya Zsófia, Mikó Vivien, Magyar Lili, Gál Viktória, Németh Fanni, Balogh Viktória, Lövei Dalma Virág, Neuberger Szilvia, Tirpák Zsanett, Csorba Korina, Tardi Kendra Laura, Havasi Anna Viola

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria