Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Győzelemmel kezdett a felnőtt női csapat

Győzelemmel kezdett a felnőtt női csapat

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

NB2-es női csapatunk számára is elkezdődött a 2023/2024-es bajnoki szezon. Boros László csapata az új idényt is a Női NB2 Keleti csoportjában játssza le, méghozzá egy 12 csapatos mezőnyben.

A nyitómérkőzésre a BVSC-Zugló otthonában került sor, s egy könnyűnek egyáltalán nem nevezhető mérkőzésen szép győzelemmel nyitottak a lányok. Annak ellenére is, hogy elég szűk kerettel tudott tervezni és gazdálkodni a lányok trénere.

 

Tóth Flóra már a 19. percben megszerezte a vezetést, amire nem volt válasza a házigazdáknak, így 1-0-s barcikai vezetéssel vonultunk pihenőre.

A második félidőre egy helyen változtatott Boros László, ami igazán nyerő döntésnek bizonyult, ugyanis a Farkas Zsanett helyére becserélt Balogh Dominika először a beállítása után 9 perccel, vagyis az 54., majd pedig a 70. percben is eredményes volt.

S bár a hazaiak is megpróbálták visszahozni a találkozót, s először 2-0-s, majd 3-1-es vezetésnél is szorosabbá tették a meccset, de a három pont – megérdemelten – a Barcikáé lett.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ NŐI NB2 Keleti csoport

1. forduló

BVSC-ZUGLÓ - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   2-3 (0-1)

Gólszerző: Balogh D. (2) és Tóth F.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Kovács Zs, – Bunda-Tóth, Boros, Tóth F., Tőzsér, Nagy A. (Péter D. 65’), Gál V., Gergely V., Farkas Zs. (Balogh D. 46’), Kin (Csorba 65’), Vincze.

Vezetőedző: Boros László

 

A csapat az első fordulót követően a 4. helyen.

A lányok ma délután négy órától a Kolorcity Sportcentrumban lépnek pályára. Vendégük a jánoshalmai Arany Bácska SE csapata lesz.

 

HAJRÁ LÁNYOK!

 

 

 

 

 

További híreink

Jegyek a Kazincbarcika - Újpest meccsre

Dátum: 2025. szept 10. 15:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek a Fizz Liga 7. fordulójában rendezendő Kolorcity KBSC - Újpest FC mérkőzésre. A szeptember 20-án, szombaton 18 órakor kezdődő találkozónak a Mezőkövesdi Városi Stadion ad otthont. A belépők elővételben ezúttal is sokkal olcsóbban kaphatók, mint a mérkőzések napján. A diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen vásárolhatnak jegyet, és családi szektorral is várjuk a szurkolókat, ahol egy felnőtt teljes árú belépőjegy mellé egy diák belépőjegyet ajándékba adunk. Kérjük szurkolóinkat figyelmesen olvassák el jegyinformációinkat!

Blessing Eleke a Kolorcity KBSC labdarúgója

Dátum: 2025. szept 10. 14:30

Blessing Eleke személyében egy tapasztalt és gólerős nigériai támadó csatlakozott a Kolorcity KBSC keretéhez. Korábban játszott szlovéniában (bajnoki címet ünnepelhetett az Olimpija Ljubljanával), svájcban (az FC Luzern színeiben 70 mérkőzésen 20 gól lőtt), de megfordult többek között Izraelben, Törökországban és Japánban is. Legutóbb az albán Partizani Tirana labdarúgója volt. Eddigi profi karrierje során 270 mérkőzésen 73 gólt szerzett.

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria