Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/

"Célunk, hogy a lehető legjobb csapategység alakuljon ki..."

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

A vendégek a mérkőzés előtt két győzelemmel és egy vereséggel, a tabella 5. helyén álltak, míg Boros László csapata két győzelemmel és egy döntetlennel a harmadik helyről lépett pályára.

A jó előjelek ellenére a találkozó viszonylag korai szakaszában, a 16. percben a vendégek szerezték meg a vezetést, amit az első félidőben nem sikerült egalizálni. Nem úgy a második elején, amikor Balogh Dominika 1-1-re módosította a mérkőzés állását. S bár esetenként veszélyes támadásokat vezettünk, a befejezésbe rendre hiba csúszott. Ezzel szemben a gyulaiak az 52. percben újra átvették a vezetést, amire a mérkőzés hajrájában rárúgták a lezáró találatot is, s így három ponttal és győzelemmel távoztak Kazincbarcikáról.
 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ NŐI NB2 Keleti csoport

4. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – GYULAI AMAZONOK 1-3 (0-1)

Gólszerző: Balogh 47’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bitó – Gál V. (Neuberger 65’), Bunda-Tóth, Csorba, Vincze, Nagy A., Gergely V., Tóth F., Tőzsér, Farkas Zs. (Balogh D. 46’), Petrovics (H.Magyar 65’)

Vezetőedző: Boros László

 

Tóth Flóra, a KBSC középpályása így értékelte a találkozót:

Közepén és a széleken is tudtunk veszélyes támadásokat vezetni, azonban a helyzetkihasználásunkon van még mit javítani. Úgy gondolom, hogy ezen a mérkőzésen is fejlődtünk, annak ellenére, hogy a győzelmet nem sikerült megszereznünk. Célunk, hogy a lehető legjobb csapategység alakuljon ki, hiszen csak így léphetünk előre egyénileg és csapat szinten is. El kell felejtenünk ezt a mérkőzést és csak a következő megmérettetésre koncentrálnunk.

 

A csapat négy fordulót követően az 5. helyen áll.

Legközelebb – október 8-án – a fővárosban játszunk, az Újpest FC elleni mérkőzésünk vasárnap 16 órától lesz.

 

További híreink

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria