Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Meccsdömping az U19-es lányoknál

Meccsdömping az U19-es lányoknál

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

U19-es csapatunk mérkőzései több ízben is hátrébb mozdultak az eredetileg kiírt időpontról, így szűk egy hónapos bajnoki pauza után az elmúlt két-három jó sűrű volt.

Először a 6. fordulóban az Eger csapatával játszottunk, és, 9-1 arányú vereséget szenvedtünk. Majd a Vasas Kubala Akadémia következett; a listavezető fővárosi gárda brillírozott és kiütéses győzelmet aratott. Az elmúlt napokban pedig három fordulót is pótoltunk: először a 4. fordulós Kisvárda elleni hazai meccset, majd két nap múlva a Mezőkövesd otthonában játszottunk. Ez utóbbi – 5. fordulóból halasztott - végre győzelmet is hozott, így vágtunk neki tegnap, a szintén pótolandó első fordulós találkozóba. A Nyíregyháza otthonában nem termett nekünk sem gól, sem pont, aminek köszönhetően hét forduló után hat ponttal a hetedikek vagyunk. Az idén még két meccsünk lesz, először a 9. fordulóban érkezik hozzánk a Debrecen, majd a 8.-ban az UTE-hez utazunk.


JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Leány Regionális U19 Észak-Keleti csoport

6. forduló / 2023.10.17.

 

EGER SE - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   9-1 (2-1)

Gólszerző: Balogh D. 31’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bitó – Lövei, Szomolya (Nagy K. 68’), Petrovics, Gál, Naményi, Koseczki (Bánhegyesi 68’), Balogh N. (Tóth N. 46’), Dervarics, Balogh D. (Vécsei 82’), Balogh V.

Edző: Boros László


MLSZ Leány Regionális U19 Észak-Keleti csoport

7. forduló – 2023.10.22.

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – VASAS KUBALA AKADÉMIA   0-18 (0-5)

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bitó – Tóth N., Szomolya, Magyar L., Petrovics, Nagy K. (Vécsei 46’), Gál, Bánhegyesi, Naményi, Koseczki, Dervarics.

Edző: Boros László


MLSZ Leány Regionális U19 Észak-Keleti csoport

4. forduló pótlás / 2023.10.28.

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – VÁRDA SE   1-4 (0-1)

Gólszerző: Gál V. 75’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bitó – Tóth N., Szomolya, Magyar L., Petrovics (Jónyer 71’), Nagy K. (Balogh N. 77’), Gál, Naményi, Bánhegyesi, Koseczki (Balogh V. 80’), Dervarics (Nagy K. 71’).

Edző: Boros László

 

A hozzáállással ma sem volt probléma. Viszont szerettem volna, ha ma a két kapu előtt is határozottabbak vagyunk, mint legutóbb, emiatt maradt bennem hiányérzet.

Nem néz ki rosszul a társaság, reméljük az alázat és a kitartás is megmarad, s akkor idővel a minőség is megérkezik a játékunkba.


MLSZ Leány Regionális U19 Észak-Keleti csoport

5. forduló pótlás / 2023.10.30.

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   1-4 (1-3)

Gólszerző: Bitó 13’, 25’, 86’ és Petrovics 40’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Vécsei – Tóth N. (Nagy K. 46’), Szomolya, Magyar L., Petrovics, Bánhegyesi (Lövei 66’), Naményi, Koseczki (Nagy K. 66’), Bitó, Balogh N. (Balogh V. 46’), Dervarics (Jónyer 66’).

Edző: Boros László

 

Nagyon sok munka áll még előttünk ahhoz, hogy minőségben előre tudjunk lépni, de a törekvés megvan a csapat részéről. Az önbizalom ma nagyon hiányzott, így rengeteg hibát elkövetve szereztük meg a 3 pontot, de ettől függetlenül örülünk neki.


MLSZ Leány Regionális U19 Észak-Keleti csoport

1. forduló pótlás / 2023.11.02.

 

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   9-0 (1-0)

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bitó – Szomolya, Magyar L., Petrovics, Nagy K. (Jónyer 66’), Gál, Bánhegyesi,

Naményi, Koseczki, Balogh N. (Lövei 53’), Dervarics.

Edző: Boros László

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria