Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Újabb felkészülési mérkőzés női NB2-es csapatunknál

Újabb felkészülési mérkőzés női NB2-es csapatunknál

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Női labdarúgás

A mögöttünk álló hétvégén a női szekció csapatai közül a női NB2-es keret játszott felkészülési mérkőzést. A Kolorcity Sportcentrumban a Nyíregyházát fogadta Boros László csapata, akikkel az első játékrészben még tudtuk tartani a tempót, de a másodikban már nem, így háromgólos vereséget szenvedtünk.

KBSC - Nyíregyháza 1-4 (1-1)

Gólszerző: Gergely Viktória

Boros László értékelése:

A mai mérkőzésen nagyon sok gyengeségünk mutatkozott meg egyszerre, így nehéz 90 percen vagyunk túl. Ebből is tanulnunk és fejlődnünk kell, máskülönben a tavaszi szezon alatt is sok kellemetlenséget okozhatunk saját magunknak, amit mindenképpen szeretnénk elkerülni.

További híreink

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Utánpótlás: Idegenbeli győzelmek és mozgalmas tornák

Dátum: 2026. okt 06. 10:25

Az U17-es és U13-as csapatunk idegenben győzött, az U19 és az U15 pedig döntetlennel zárta miskolci találkozóját. A kisebb korosztályok Múcsonyban, Felsőzsolcán és Kazincbarcikán mutatták meg tudásukat.

Utánpótlás: Eredményes hazai mérkőzések, értékes tornatapasztalatok

Dátum: 2026. okt 01. 09:00

Két győzelem az MVSC ellen, pontszerzés Alsózsolcán és újabb tapasztalatok a tornákon, változatos mérkőzéseket játszottak utánpótláscsapataink. Mutatjuk az eredményeket és az edzői értékeléseket.

Felkészülési mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. szept 27. 22:00

Szeptember 30-án, szerdán 18 órától a Gesztely FC otthonában lép pályára csapatunk felkészülési mérkőzésen.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria