Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Két csapatunk játszott hétvégén

Két csapatunk játszott hétvégén

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A Mezőkövesd Zsóry U14-és és U15-ös korosztályai látogattak hétvégén a Pete András Stadionba, ahonnan három-három ponttal távoztak.


U14

KBSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1:10 (félidőben 1:3)
Helyszín: Kazincbarcika, Pete András Stadion
Gólszerzők: Kovács Kristóf 10' illetve Dudás Gergő 16' 21' 71', Szilvási András 35' 58' 74', Nagy Ákos 53', Hegedűs Dávid 62', Tóth Dominik 77', Polgár Szilárd 79'

A jobb erőkből álló Mezőkövesd ellen U14-es csapatunk az első félidőben helyt tudott állni és a találkozó első gólja is nevünkhöz fűződik, hiszen Kovács Kristóf már a tizedik percben betalált a vendégek kapujába. A szünet előtt 1:3-ra vezetett a Kövesd, de sajnos a második játékrészben nem tudtuk felvenni velük a tempót, így még hét góllal szórták meg kapunkat. A csapat edzője, Balogh József a következő mondatokkal értékelte a találkozót:

"Az első félidőben sikerült úgy játszanunk, ahogy azt elterveztük. Sajnos a második játékrészben viszont ugyanazokat a hibákat követtük el, mint az előző mérkőzéseken."

KBSC: Boros Marcell (Pál-Kutas Levente 54'), Nagy Dániel, Spitzmüller Zala, Tóth Márkus, Magyar Dániel, Fedor Dominik, Kovács Rafael (Kassai Bence 44'), Czirmaz Levente (Iski Levente 30'), Kovács Kristóf, Balázsi Bence (Csáki Dominik), Farkas Dániel

Mezőkövesd Zsóry FC: Bencsik Milán (Kormos Ákos 41'), Polgár Szilárd, Tóth Kristóf, Csomós Dominik, Gyenes István (Sumi Péter), Dudás Gergő, Tóth Dominik, Hegedűs Dávid, Nagy Márk, Szilvási András, Keresztesi Máté (Berta Zsolt 68')

U15

KBSC - Mezőkövesd Zsóry FC 1:5 (félidőben 0:1)
Helyszín: Kazincbarcika, Pete András Stadion
Gólszerzők: Kóré Balázs 80' illetve Pásztor Nimród 22' 56' 64', Juhász Marcell 52' 65'

Szintén nem sikerült itthon tartania a három pontot az U15-ös korosztálnyak. A csapat 1:5-ös vereséget szenvedett el a Mezőkövesdtől, a vendégek öt gólos előnye után csak Kóré Balázs tudott szépíteni a 80. percben. 

"Két meghatározó játékosunk hiányát nem bírta el a csapat, ez sajnos az eredményen is megmutatkozott." - Harnócz Róbert, edző

KBSC: Bodnár Ákos, Dósa Máté (Kovács Krisztián 48'), Kapaló Bence, Turai Roland, Jakab Viktor, Majoros Márk, Kóré Balázs, Simon Martin, Horváth Rajmund, Nagy Tamás, Pere Csaba

Mezőkövesd Zsóry FC: Hornyák Zalán (Abóczki Levente 65'), Esküdt Gábor, Derda Noel, Juhász Marcell, Szakács Balázs, Pásztor Nimród, Sugár Tamás (Sike Ádám 63'), Varga Bence, Mikó Balázs (Simon Krisztián 65'), Nagy Ábel, Lasztóczi Péter

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria