Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Győzelemmel zárta az őszt az U19-es csapatunk

Győzelemmel zárta az őszt az U19-es csapatunk

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U19-es csapatunknak egy héttel tovább tartott a bajnokság, mint a többi utánpótlás együttesünknek, ez a korosztály ugyanis a hétvégén még egy a tizedik fordulban elmaradt mérkőzést volt kénytelen pótolni. A Nagykáta SE csapatát hazai pályán, a Pete András Stadionban fogadták a hétvégén, ahol a győzelmet is megszerezték. A mérkőzésen Lukács Gergőnek köszönhetően már a második percben megszereztük a vezetést, melyet az első játékrészben még Nagy Krisztofer tudott 2:0-ás előnyre növelni. A második félidőben szintén Lukács neve mellett jegyezzük az első találatot, de Nagy Krisztofer még kettő, illetve Molnár Alex is egy góllal járultak hozzá sikerünkhöz. Vendégeink csak a találkozó végén, azaz a nyolcvanharmadik percben tudták bevenni Bartók kapuját, így az U19-es csapat magabiztos 6:1-es győzelemet követően kezdi meg téli pihenőjét.

KBSC - NAGYKÁTA SE 6-1 (félidőben 2-0)

Helyszín: Kazincbarcika, Pete András Stadion
Gólszerzők: Lukács Gergő 2' 52', Nagy Krisztofer 27' 55' 68', Molnár Alex 79' illetve Krajcz Dániel 83'

Kőrösi Gábor a győzelem után röviden nyilatkozott:

"A játék minden elemében ellenfelünk fölé nőttünk és teljesen megérdemeltük a győzelmet."

KBSC NAGYKÁTA SE
12 Bartók Gábor 12 Lendvai Levente
4 Kovács Szabolcs (Molnár Alex 75') 2 Utasi Bence
6 Lőrincz Bálint 3 Pozsonyi Szabolcs
8 Válint Krisztián 5 Mányi Botond
9 Lukács Gergő (Vaszil Valentin 65') 8 Csaba Tamás
10 Szitai Martin (Kapaló Csaba 65') 9 Bódi Balázs (Lakatos Milán 56')
11 Nagy Krisztofer 10 Varga Koppány
14  Réti József (Zsigrai Bálint 46') 14 Krajcz Dániel
16 Jónás Richárd (Fejes Ádám 46') 15 Juhász Gábor (Juhász Csaba 56')
17 Henez Kevin (Taskó Máté 65') 17 Turza Balázs
18 Madarász Máté 18 Sipos Richárd
Cserék: Cserék:
1 Zilahy Patrik 4 Lakatos Milán (Bódi Balázs 56')
2 Molnár Alex (Kovács Szabolcs 65') 11  Juhász Csaba (Juhász Gábor 56')
3 Zsigrai Bálint (Réti József 46')    
5 Fejes Ádám (Jónás Richárd 46')    
7 Vaszil Valentin (Lukács Gergő 65')    
13 Taskó Máté (Henez Kevin 65')    
15 Kapaló Csaba (Szitai Martin 65')    

További híreink

Juhász Zsombor a KBSC játékosa

Dátum: 2026. júl 02. 21:00

Juhász Zsombor személyében a Kolorcity KBSC egy - az ellenfél kapuja előtt is hatékony - védőként és védekező középpályásként is bevethető labdarúgót igazolt. Zsombor az NB III. Dél-Keleti csoportjának bajnokától, a Gyirmót ellen osztályozót játszó Monortól érkezik Kazincbarcikára, és már kezdőként pályára lépett mindkét felkészülési mérkőzésünkön.

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

KBSC Galéria