Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Sikeres volt a hétvége

Sikeres volt a hétvége

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A téli szünet megkezdést megelőzően hétvégén még három csapatunkra várt bajnoki mérkőzés. Az U13 és az U19 győzelemmel búcsúztatták az őszi szezont, az U15-ös korosztályunknak azonban ezúttal nem sikerült bajnoki egységeik számát növelni.


U13

KBSC - SÁTORALJAÚJHELYI TKSE 1-0 (félidőben:0-0)
Helyszín: Pete András Stadion
Gólszerzők: Balázsi Bence 64'
Edző: Asszony Béla

Hazai pályán zárta az őszi szezont U13-as csapatunk. Az Asszony Béla irányította együttes győzelmet követően vonulhat el a téli pihenőre, hiszen Balázsi Bence hatvannegyedik percében szerzett góljával utasították maguk mögé a Sátoraljaújhely korosztályos együttesét.

A győzelmet követően Asszony Béla értékelt:

"Szoros mérkőzésen lelkes és fegyelmezett játékkal sikerült az őszi szezont győzelemmel zárnunk. Az ilyen mérkőzések nagyban segítik a sportolóink fejlődését! Hajrá Barcika!"

 

KBSC SÁTORALJAÚJHELYI TKSE 
1 Ludánszki Zsombor 1 Ferhó Zsombor
2 Klimon Áron 4 Jarecsni Regő
3 Szegedi Zente 7 Lakatos István
5 Grégász Leonidász 8 Feke Béla
6 Szitka Nimród 9 Jánoskovics-Laczkó Miron 
9 Viszlai Viktor 10 Rapcsák Richárd
10 Labanc Anna 11 Dabi Roland
14 Lévai Levente 14 Koholák Zsolt
20  Szegedi Norbert 16  Mudris Csaba
Cserék: Cserék:
4 Szegedi Zente 3 Horváth Márk
7 Viszóczki Olivér 6 Horváth Milán
8 Tóth Gellért 12 Ádi Nikolasz
11 Barczy Máté    
13 Takács Zsombor    
15 Lempochner Botond    
16 Gulyás Gergely    
18 Iski Levente    
19 Balázsi Bence    

 

U15

ÓZDI VSE - KBSC 1-0 (félidőben: 0-0)
Helyszín: Ózd Városi Stadion
Gólszerzők: Berki Csaba 60'
Edző: Harnócz Róbert

Az utolsó őszi fordulóban az Ózdi VSE csapata ellen lépett pályára U15-ös korosztályunk. A Harnócz Róbert edző szerint "tipikus egy gólos találkozón" azt az egy gólt a hazai Ózd jegyezte, Berki Csaba a hatvanadik percben talált be a kazincbarcikai kapuba, ezzel beállítva  a mérkőzés 1:0-ás végeredményét.

A mérkőzés után Harnócz Róbert értékelt:

"Alacsony színvonalú tipikus egy gólos mérkőzésen sajnos nem mi rúgtuk a gólt. A téli szünetben rendeznünk kell a sorokat, mert a bajnokság utolsó harmada nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Sok munka vár ránk!"

ÓZDI VSE KBSC 
1 Tóth Balázs 12 Boros Marcell
5 Kovács Botond (Lakatos Nikolasz 41') 2 Simon Martin
6 Rácz László 3 Szabó Ádám (Kovács Krisztián 70')
7 Váradi Zoltán 4 Győrfi Gábor
8 Berki Kevin 5 Képes Milán 
9 Berki Csaba 6 Nagy Dániel
10 Féder Mátyás 7 Fedor Dominik (Tóth Márkus 60')
11  Farkas Zoltán 9 Tóth Mátyás (Kovács Rafael 41') 
12 Aradszki Balázs (Varró Richárd 75') 11 Dányi Gábor
14 Ferge Zsombor 13  Ibi Ferenc
17 Simon Nikolasz 19 Darai Marcell
Cserék: Cserék:
21 Lakatos Nikolasz (Kovács Botond 41')  1 Csorba Kornél
15 Kis Achilles József 8 Tóth Márkus (Fedor Dominik 60')
16 Varró Richárd (Aradszki Balázs 75') 10 Kovács Rafael (Tóth Mátyás 41')
    14 Kocsis Tamás
    15 Sándor Levente
    17 Kovács Krisztián (Szabó Ádám 70')
    18 Józsa Viktor

 

 

U19

KBSC - FC HATVAN 8-0 félidőben: 4-0)
Helyszín: Pete András Stadion
Gólszerzők: Edző: Kőrösi Gábor

Gólzáporos mérkőzésen, nyolc gólos győzelemmel zárta  az őszi szezont U19-es csapatunk. Az együttes a Hatvant fogadta a hétvégén a korosztályos bajnokság idei utolsó fordulójában.

A mérkőzés után Kőrösi Gábor értékelt:

"Örülök, hogy jól sikerült zárnunk az őszi szezont.Helyenként tetszetős játékkal, ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk és bízunk benne, hogy a tavaszra egy jó felkészüléssel innen folytatjuk majd.Gratulálok a fiúknak!"

KBSC FC HATVAN
12 Bartók Gábor  99 Sáfrán Tamás
2 Viktor Ákos 3 Czakó Bence
3 Zsigrai Bálint 4 Nyitrai Dániel
4 Eperjesi Róbert (Bodó Benedek 46') 5 Marosán László (Szabó Márk 67')
5 Fejes Ádám (Balogh Lóránt 46') 6 Lados Péter
6 Pavlánszki Tibor 7 Kmety Dominik
7 Lakatos Krisztofer 8 Hordós Rajmund
10  Kovács Szabolcs 9 Sebestyén Balázs (Pántis Péter  32')
14 Réti József 10  Váradi Noel
16 Madarász Máté  11 Czakó Kristóf (Benke Endre 67')
17 Henez Kevin (Szűrös Bence 46') 16 Varju Ádám (Potvorszki Bence 32')
Cserék: Cserék:
11 Bodó Benedek 2 Potvorszki Bence (Varju Ádám 32')
19 Balogh Lóránt (Fejes Ádám 46') 19 Szabó Márk (Marosán László 67')
20 Szűrös Bence (Henez Kevin 46') 20 Pántis Péter (Sebestyén Balázs 32')
    21 Benke Endre (Czakó Kristóf 67')

 

További híreink

André Zoltán hármat gurított a BSK-nak

Dátum: 2024. ápr 18. 14:45

U17: nagyobb koncentrációval a különbség is nagyobb lehetett volna!

U15: közel ötven percig meccsben voltunk

Dátum: 2024. ápr 18. 12:20

Aztán a kihagyott helyzetek és az egyéni hibák miatt vereséget szenvedett Balogh József csapata.

Elkezdődött a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre

Dátum: 2024. ápr 18. 10:38

Április utolsó meccsén a Honvéd ellen játszunk a Kolorcity Arénában.

U14: kiütéses győzelem idegenben!

Dátum: 2024. ápr 17. 14:23

A szülők is benne voltak a győzelemben, sokat jelent a támogatásuk a csapatnak!

Mérkőzések

Eredmények

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk