Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A középmezőnyben az U14

A középmezőnyben az U14

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Augusztus utolsó napján a Hatvan Lokomotív SE csapata elleni győzelemmel kezdte meg a 2021/2022-es bajnokságot U14-es csapatunk, melyet egy a Gyöngyös elleni hazai pályán elszenvedett vereség követett, majd szintén nem sikerült pontot gyűjteniük az FC Hatvan ellen.  Az ötödik fordulóban viszont egy tizenhárom gólos mérkőzésen 7-6 arányban a Pete András Stadionban bizonyultak jobbnak a Tiszaújvárosnál, melyet még két, az Encs és a Felsőzsolca elleni győzelmek követettek. A hetedik és nyolcadik fordulókban kikaptak a Nagykátától és a bajnokesélyes MVSC-Miskolctól. Idei kilencedik mérkőzésükön gólzáporos 4-4-es döntetlent játszottak a Miskolc Népkert Volán SE csapatával, ezt követően pedig nagyarányú 13-4-es győzelmet arattak hazai pályán a Mátraterenyét vendégül látva.  A következő héten öt góllal bizonyultak jobbnak a Sátoraljaújhelytől, majd 4-1-re kaptak ki Jászberényben. A zárófordulóban pedig itthon 9-1-re verték a Hevesi LSC-t. A Kazincbarcika U14-es együttese tehát tizenhárom fordulót követően hét győzelemmel, egy döntetlennel, öt vereséggel, ötven lőtt és negyvenegy kapott góllal a tabella nyolcadik helyén zárta az őszt. A csapat leggólerősebb játékosa Horváth Noel volt az ősszel, aki a KBSC őszi találatainak csaknem felét, azaz huszonnégy gólt jegyez.

Az U14-es együttes edzője, Balogh József értékelte a csapata mögött álló fél szezont:

"Csapatunk felének (főként a 2009-es születésüeknek) az idei volt az első nagypályás bajnoksága, míg a másik részének a második szezonja volt nagypályán. Felkészülésünknek ezért fontos feladata volt, hogy a "rutinosabb" és az új játékosok között megfelelő összhangot alakítsunk ki, nem csak a mérkőzéseken, hanem az öltözőben és az edzéseken is. Elmondhatjuk így az őszi szezon végén, hogy jó úton haladunk, hisz az eredményeink talán várakozáson felüliek lettek, és a csapat is egyre jobb, összetartóbb közösséget alkot. Gyakorlatilag mindent megéltünk, hisz volt olyan mérkőzés, ahol végig mi domináltunk mégis kikaptunk (pl. Nagykáta ellen), volt bravúr győzelmünk (pl. Felsőzsolca ellen) és volt ahol a  szerencse volt velünk (pl. Tiszaújváros). Mindezek mellet persze persze voltak egyértelmű vereségek és szép győzelmek, mely győzelmek fegyelmezett játékunknak és lelkesedésünk köszönhetőek. Tudjuk, hogy minden területen fejlődnünk kell és ennek szellemében vágunk neki a tavaszi szezonnak is! Összességében dicséret illeti a fiúk akár az edzéseken, akár a mérkőzéseken nyújtott teljesítményét! Köszönjük a szülőknek is a példamutató támogatását!"

További híreink

Győzelmekkel és tornasikerrel indult az utánpótlás szezonja

Dátum: 2026. szept 02. 13:35

Két bajnoki győzelemmel és egy tornagyőzelemmel kezdte az új idényt a Kolorcity KBSC utánpótlása. Az U19-es csapat az Alsózsolcát, az U15-ös együttes az Encs gárdáját múlta felül, míg az U9-es korosztály veretlenül nyerte meg a Hajdúdorogon megrendezett utánpótlástornát.

Jegyinformációk a Szegedre utazóknak

Dátum: 2026. aug 26. 12:00

A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. augusztus 31-én, hétfőn 19:30-tól rendezik a Szent Gellért Fórumban. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Debütálás győzelemmel: 19 évesen mutatkozott be a Kazincbarcika kapusa

Dátum: 2026. aug 20. 10:30

A mérkőzés napján kapta meg a lehetőséget. Lipóczi Benedek mindössze 19 éves, nyáron érkezett a DVTK-tól Kazincbarcikára. A kapusposzt sajátossága, hogy ezen a poszton általában kevesebb a változás, így a fiatal hálóőröknek sokszor türelmesen kell várniuk a lehetőségre.

„A fejlődésünk új szakaszba lépett” – interjú Simon Miklóssal

Dátum: 2026. aug 18. 19:00

Eseménydús nyári időszak végéhez közeledik a Kolorcity KBSC. A bajnoki rajt előtt jelentősen megváltoztak a klub pénzügyi lehetőségei, átalakult a játékoskeret, miközben új szakmai együttműködés és egy erős felkészülési időszak alapozta meg a folytatást. Interjúsorozatunkban Simon Miklós nyújt betekintést a klubban zajló folyamatokba. Az első részben a férfi felnőttcsapat kerül fókuszba.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria