Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Tizedik helyen az U19

Tizedik helyen az U19

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az U19-es csapatunk játékosai közül többen fiókcsapatunkban, a Bánhorvátiban is lehetőséget kaptak, így a korosztályos együttes nem mindig tudott a legjobb összeállításában pályára lépni soros bajnoki ellenfeleikkel szemben. Az U19 az SBTC elleni vereséggel kezdte az idényt, melyet egy jászberényi győzelem követett, ezután pedig a megfelelő koncentráció hiánya mutatkozott meg a csapaton, hiszen zsinórban hat vereséget könyvelhettek el (Gödöllői SK, FC Tiszaújváros, Eger Labdarúgó Sport Klub, Gyöngyösi AK, BTE Felsőzsolca, Mezőkövesd Zsóry FC) a kilencecdik fordulóig, amikor is az Enccsel osztozkodhattak a pontokon. Az ősz folyamán csapatunk szintén nem szerzett pontot a Sajóvölgye Focisuli és a Borsod Sport Klub csapatai ellen, azonban az utolsó két fordulóban fordult a kocka és két nagy arányú győzelmet arattak az Ózd (1-10) és a Hatvan (8-0) csapati ellen, így a tabella tizedik helyéről várhatják a tavaszi folytatást.

Az őszi szezont a csapat vezetőedzője, Divinszki József a következőképpen értékelte:

"A nyári felkészülést bő kerettel kezdtük meg. A koncepció az volt, hogy minél több játékos kapjon játéklehetőséget a klub második csapatában a megyei I. osztályban szereplő KBSC-Bánhorváti felnőttben. Ezt sikerült is megvalósítani, hiszen 6-7 játékos folyamatosan lehetőséget kapott a megyei első osztályú csapat mérkőzésein, edzésein.  Akik kevesebb lehetőséget kaptak azok "visszajátszottak" az U19-be, ha nem egy napon volt a két bajnoki, de tudtuk, hogy a legjobb összeállításban nem sok mérkőzésen tudunk majd kiállni. Az edzéseken a taktikai elképzeléseket nem mindig sikerült maradéktalanul elsajátítani, begyakorolni, ennek ellenére a mérkőzéseken folyamatosan javult a teljesítményünk, ha ez eredményekben nem is mutatkozott meg feltétlenül. Ennek fő oka volt, hogy a támadójátékunk a legtöbb mérkőzésen nem volt elég hatékony és persze védekezésben is becsúszott olykor egy-két súlyos egyéni hiba. A legtöbb ellenfelünkkel abszolút partiban voltunk és jobb koncentrációval legalább 4-5 elvesztett mérkőzést meg is nyerhettünk volna. Az utolsó két fordulóban sikerült a támadásainkat is eredményesen befejezni, ami győzelmeket eredményezett és így nyugodtabban mehetünk a szünetre, bízva abban, hogy tavasszal onnan folytatjuk, ahol most abbahagytuk."

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria