Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Sikeres hétvégét zárt az utánpótlás

Sikeres hétvégét zárt az utánpótlás

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A KBSC utánpótlás csapatai közül három együttes is újabb győzelmet könyvelhetett el a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulóiban.


U13

KBSC -Hevesi LSC 4-2 (félidőben: 2-1)
Helyszín: Pete András Stadion 
Gólszerők: Mészáros Kevin 15' 45', Szegedi Norbert 50', Barczy Máté 78' illetve Aszódi László 30', Egyud László (b.) 57'
Edző: Asszony Béla

Harmadik alkalommal találkozott az idei bajnoki idényben U13-as együttesünk a Hevesi LSC csapatával. A fiatalok ősszel nagy arányú vereséget könyvelhettek el vasárnapi ellenfelüktől, amit egy a hetedik fordulóban elmaradt és múlt héten pótolt döntetlen követett, majd a huszonötödik fordulóban egy győzelem került nevük mellé. A Barcikán megrendezett találkozón Mészáros Kevin már az első játékrészben két gólos vezetést szerzett csapatunknak, amit a második félidőben még Szegedi Norbert és Barczy Máté növeltek. A vendégek együtteséből ezúttal Aszódi László volt eredményes, illetve Együd László értékesített egy büntetőt, így a mérkőzás 4-2-es hazai sikerrel zárult.

Asszony Béla nyilatkozata:

"Ősszel még nagyarányú vereséget szenvedtünk ellenfelünktől, aztán egy döntetlen következett, most pedig már győzelmet ünnepelhettünk! Ez is bizonyítja, hogy csapatunk, játékosaink folyamatosan fejlődnek, erősödnek. Szép volt fiúk!"


U14

KBSC - Sátoraljaújhelyi TKSE 3-1 (félidőben: 3-0)
Helyszín: Pete András  Stadion
Gólszerők: Lévai Norbert 7' 37', Iski Levente 22' illetve Tóth György 60'
Edző: Balogh József

Az U14-es bajnokság huszonnegyedik fordulójában a Sátoraljaújhely együttesét látta vendégül a KBSC. A találkozó egésze alatt a Barcika dominált, ennek már az első félidőben három gól volt az eredménye. A mérkőzésen Lévai Norbert két, Iski Levente pedig egy gólt szerzett, miközben a vendégek csapatából csak Tóth György volt eredményes, ez azonban már csak a szépítésre volt elég a Sátoraljaújhelynek.

Balogh József a következő mondatokkal értékelte csapata teljesítményét:

"Az első félidőben sikerült eldönteni a mérkőzést és bár a másodikban is domináltunk a helyzeteinket nem sikerült gólra váltani. Ellenfelünk egyik játékosa súlyosabban megsérült, gyors felépülést kívánunk neki!"

U16

Cigánd - KBSC 4-1 (félidőben: 3-0)
Helyszín
: Cigánd Vasút utcai sporttelep
Gólszerők: Gegény Zénó 22' 38' 59', Laczai István 31' illetve Gáll Attila 66'
Edző: Divinszki József

Sajnos nem sikerült pontot szereznie U16-os csapatunknak a hétvégén. A bajnokság tizenkilencedik fordulójában a Cigánd vendégeként maradt alul a KBSC. A találkozón a hazaiak már az első félidőben magabiztos, három gólos vezetésre tettek szert, amit a másodikban még egy góllal növeltek. A Barcika  csapatából Gáll Attila szerezte a szépítőtalálatot.

A mérkőzést követően Divinszki József értékelt:

"Önkritikusnak kell lennünk és belátni, hogy a mai napon nagyon gyenge teljesítmény nyújtottunk csapat és egyéni szinten is. Igyekszünk kijavítani hibáinkat a következő mérkőzésre."

U19

Borsod Klub  Sport Klub - KBSC 1-4 (félidő: 1-0)
Helyszín:
Onga Városi Sportcentrum
Gólszerők: Mészáros Márk 19' illetve Kórik Bence 46' 83', Tóth Lajos 62', Madarász Máté 69'
Edző: Kőrösi Gábor távollétében Kálmán Vilmos

A Borsod Sport Klub ellen játszotta soron következő bajnoki mérkőzését a KBSC U19-es csapata.  A huszonnegyedik fordulóban megrendezett találkozón ugyan az első félidőben vezetést szerzett a hazai csapat, azonban a második játékrészben hátrányból fordított a KBSC. A Barcika együtteséből Kórik Bence két góllal járult hozzá a sikerhez, illetve Tóth Lajos és Madarász Máté is betaláltak az ongai kapuba, így magabiztos sikert könyvelhetett el csapatunk.

A mérkőzés után Kálmán Vilmos nyilatkozott:

"Sikerült fordítanunk, ami a csapat tartását dicséri, a játékunkra se lehet panasz főként a második félidőben."

További híreink

BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC 0-0

Dátum: 2026. júl 25. 22:00

Gólnélküli döntetlent játszottunk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában a BVSC-Zugló otthonában. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Szeretnénk egy kicsit dominánsabb futballal előállni

Dátum: 2026. júl 24. 17:00

A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, Budapesten, a BVSC-Zugló otthonában szerepel csapatunk. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a szezonnyitó mecscet.

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria