Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Két csapatunk játszott hétközi mérkőzést

Két csapatunk játszott hétközi mérkőzést

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A KBSC U14-es és U16-os csapata hétközi mérkőzésen lépett pályára.


U14

KBSC - Jászberényi FC 2-5 (félidőben: 0-1)
Helyszín:
Pete András Stadion
Gólszerzők: Iski Levente 51', Lévai Norbert 55' illetve Toldi László 30' 44' 59' 61', Oroszi Zsolt 53'
Edző: Balogh József

A bajnoki tabella harmadik helyén álló Jászberény csapatát fogadta U14-es együttesünk. A huszonötödik fordulóban megrendezett találkozón a Kazincbarcikának számos helyzete adódott, már az első félidőben is több gólt jegyezhettek volna, ám ezek mind kihasználatlanul maradtak. Az vendégek a harmincadik percben Toldi László találatával szereztek vezetést, melyet a játékos a későbbiekben még hárommal növelt, illetve Oroszi Zsolt is betalált a barcikai kapuba. A KBSC csapatától Iski Levente és Lévai Norbert voltak eredményesek, azonban ezúttal ez nem ért pontot.

Balogh József értékelése:

"Helyzeteink alapján több góllal nyernünk kellett volna és már az első félidőben el is dönthettük volna a mérkőzést. Ellenfelünk gyakorlatilag minden helyzetét gólra váltotta,ezzel meg is nyerte a mérkőzést."

KBSC FC JÁSZBERÉNYI FC
1 Lőrincz István  1 Bak Roland
2 Iski Levente 2 Sipos Máté
4 Győrfi Gábor 5 Oroszi Zsolt
5 Képes Milán (Csáki Dominik 66') 6 Gajdos-Kovács Koppány (Kun Máté 60') 
8 Lévai Norbert 7 Bakonyi Ádám
9 Kovács Kristóf 8 Hájós Viktor
10 Horváth Noel (Viszóczki Olivér 63') 10  Toldi László
14 Csegeri Marcell (Kalmár Soma 63') 11 Bagi Álint
15 Németh Belián (Szuhay Zsombor 41') 13 Birgés Marcell (Lévai Bence 51') 
18  Balázsi Bence (Janó Olivér 63') 14 Barna Barnabás
19 Spitzmüller Zala 15 Tóth Noel

U16

KBSC - Magyar Mélyépítő HSE 0-2 (félidőben: 0-1)
Helyszín: Pete András Stadion
Gólszerzők: Sain Balázs 12', Bordán Attila 88'
Edző: Divinszki József 

Szintén egy dobogós csapatot, a második helyen álló Hajdúszoboszlót fogadta U16-es együttesünk. A találkozó egésze alatt kiegyenlített játék folyt a pályán, azonban a vendégek helyzetkihasználasa hatékonyabbnak biszonyult, ez két szoboszlói gólban is megmutatkozott, amire ezúttal nem érkezett válasz a Barcikától.

Divinszki József nyilatkozata:

"Mezőnyben kiegyenlített játék folyt,a jobb helyzetkihasználás döntött sajnos ellenfelünk javára."

KBSC MAGYAR MÉLYÉPÍTŐ HSE 
1 Bodnár Ákos  (Veres Bence 75')  88 Farkas Kevin
2 Ruszó Tibor 3 Póslaki Ármin (Fábián Patrik 46') 
3 Bottyán Benjámin (Gyenes Szilveszter 75')  4 Császi Bence
4 Vernes Benjámin 8 Potor Márk
5 Balogh Lóránt 9 Sain Balázs
6 Jakab Viktor  10 Bordán Attila
7 Lakatos Krisztofer 11 Békési Patrik
8 Gáll  Attila (Lakatos Attila 54') 13 Kiss Dorián
13  Nagy Tamás 16  Karacs Deli Levente
17 Suhai Erik (Bánóczi Martin 75') 17 Papp Martin
19 Kerékgyártó Tamás 18 Pap Lajos (Kovács Benedek 82')

 

Borítóképünkön az U16-os csapat szerepel

További híreink

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Elindult a Kolorcity KBSC hivatalos webshopja!

Dátum: 2025. szept 08. 17:30

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kolorcity KBSC, hiszen elindult hivatalos webáruházunk a shop.kbsc.hu oldalon. Mostantól néhány kattintással bárki beszerezheti a Vegyész hivatalos szurkolói termékeit.

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-2 (0-0)

Dátum: 2025. szept 05. 14:30

A kéthetes válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzésen fogadtuk a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Karcagi SC csapatát.

Szombaton este fogadjuk az Újpestet

Dátum: 2025. szept 04. 16:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével kijelölte a Fizz Liga 7., 8. és 9. fordulójának kezdési időpontjait. Ez alapján immáron hivatalos, hogy szeptember 20-án, szombaton este 6 órától fogadjuk az Újpestet, rá egy hétre Zalaegerszegre látogatunk, majd október 3-án, pénteken este 8 órától kerül sor az MTK Budapest elleni mérkőzésünkre.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria