Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Remek szezon az U13 mögött

Remek szezon az U13 mögött

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Asszony Béla vezetésével lelkes csapatot épített klubunk az U13-as bajnokságban. A korosztály augusztus végén kezdte meg szereplését és május végéig bezárólag huszonhét mérkőzésen léptek pályára. A nyitány nem alakult ugyan számukra szerencsésen, hiszen egy tiszaújvárosi vereséggel indítottak, azonban hamar felvették a bajnokság ritmusát így az Encs és a Felsőzsolca elleni döntetleneket a Mátraterenye és a Sátoraljaújhely legyőzése követték a sorban. Hatodik mérkőzésükön gólzáporos, 4-4-es döntetlen született a Jászberény korosztályos alakulatával szemben, illetve a hetedik fordulóban a Hevessel osztozkodtak a pontokon. Ezeket a sikeres heteket egy rosszabb széria követte, mikor kikaptak a Gyöngyös, a Hatvan és a Tiszaújváros csapataitól. A tizenegyedik fordulóra azonban sikerült kijönniük a gödörből és ikszeltek az Encs és a Felsőzsolca csapataival, majd két győzelemmel búcsúztatták az őszt, nyertek Mátraterenyén a tizenharmadik fordulóban, majd hazai pályán a Sátoraljaújhely ellen is. 
A tavaszi idény két vereséggel indult (Jászberény, Heves), melyet a Gyöngyös legyőzése, valamint újabb két vesztes meccs követtek (Hatvan, Tiszaújváros). A huszadik fordulóban nyertek az Encs ellen, majd kikaptak a Felsőzsolcától, illetve nagy arányú 7-0-ás győzelmet könyvelhettek el a Mátraterenye ellen, de jobbnak bizonyultak a Sátoraljaújhely csapatától is. A huszonnegyedik fordulóban újabb, a Jászberény elleni vereség következett, majd a Heves elleni sikert követően a Gyöngyös és  a Hatvan elleni vereségekkel zárták a szezont.

A KBSC U13-as csapata tehát huszonhét mérkőzést lejátszva kilenc győzelemmel, hat döntetlennel és tizenkét vereséggel debütált a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Regionális U13-as bajnokság Északi csoportjában, mellyel a tabella hatodik helyén végeztek. Az együttes összesen ötvenöt gólt szerzett, melyből tizet Szegedi Norbert, kilencet Tóth Gellért, öt-öt találatot pedig Csengeri Marcell és Kónya Adrián jegyeznek. A 2021/2022-es szezonban négyszer voltak eredményesek Kövesdi Ármin és Mészáros Kevin, háromszor Iski Levente, Szegedi Zente és Viszóczki Olivér, két találatot szerzett Viszlai Viktor, illetve egy-eggyel járultak hozzá a sikerekhez: Balázsi Bence, Barczy Máté, Csirmaz Levente, Grégász Leonidász, Kapu Henrik, Lakatos Roland és Szitka Kolozs.

A csapat edzője, Asszony Béla a következőképpen értékelte a fiatalok szezonját:

"A 2021-22-es labdarúgó szezon kezdetekor pontosan tudtuk, hogy nehéz helyzetben leszünk, mert a 2009-es születésűek egyesületünknél az U14-es csapatunkat erősítik. A társaság fele 2010-es, míg a másik fele 2011-es születésű, illetve egy játékos képviselte a 2012-es korosztályt csapatunkba. A célunk az volt, hogy a verseny kiírásának megfelelően minden játékos játsszon, amit meg is valósítottunk és végig a megfelelő játékidőt tartottuk szem előtt, nem pedig az eredményességet. Nemcsak sikerült megtartani a játékosokat, hanem tavasszal még bővült is a keretünk. A játékosok egyre jobban megértik, mitől is lehetnek jobbak, a munkamorálról elmondható, hogy "kicsiben" azonban átérzik a profi légkört, hiszen ha nem jönnek edzésre kimaradhatnak a tehetséggondozó képzésből, Bozsik válogatottból, hétvégi keretből a nagy létszám miatt.  A szülőknek is köszönettel tartozunk, hiszen minden idegenbeli mérkőzésre kísérték a csapatot és szurkolásukkal segítettét, lelkesítették a játékosokat! Az edzésekre járók létszáma miatt csupán a téli időszakban lehet megjegyzést tenni. Első alkalommal edzettünk végig téli szezont kint, talán ez is az oka volt, hogy nem mindenki járt minden edzésre. Nagyon sok időt fordítottam a játékosokkal való beszélgetésre, hogy mindenki érezze az egyéni figyelmet is. Ezáltal nagyon sokat finomodott a mentális hozzáállásuk, önállóbak, szabálykövetőbbek, egységesebbek lettünk. Elfogadták, hogy sokszor más poszton játszanak, mint amit megszoktak. Tanulás fázisban vannak. Az edzéseken is, és a mérkőzéseken is öröm volt visszont látni, hogy kreatívak, gondolkodnak és küzdenek. A párharcok megvívására nagy hangsúlyt fektettem, de sokszor a fizikális különbségek miatt nem merték ezt alkalmazni. Összességében elmondható, hogy jó közösség formálódott, akikre még számtalan siker várhat a jövőben."

További híreink

Utánpótlás: Újabb eredményes hétvége

Dátum: 2025. szept 09. 10:30

Eredményesség szempontjából az elmúlt hét is nagyon jól alakult utánpótlásunk számára, hiszen U19-es, U17-es, U15-ös, U13-as és U12-es korosztályunk is begyűjtötte a pontokat. (A képen U19-es győztes csapatunk.)

Női labdarúgás: KBSC - Nyíregyháza 7-3 (5-1)

Dátum: 2025. szept 09. 10:00

Magabiztos hazai győzelemmel kezdte meg a Női NB II. Keleti csoportjának küzdelmeit a Kolorcity KBSC női labdarúgó csapata. Góljainkat Tőzsér Virág (3), Vén Odett (2) és Vincze Bernadett szerezték.

Elindult a Kolorcity KBSC hivatalos webshopja!

Dátum: 2025. szept 08. 17:30

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Kolorcity KBSC, hiszen elindult hivatalos webáruházunk a shop.kbsc.hu oldalon. Mostantól néhány kattintással bárki beszerezheti a Vegyész hivatalos szurkolói termékeit.

Kolorcity KBSC - Karcagi SC 1-2 (0-0)

Dátum: 2025. szept 05. 14:30

A kéthetes válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzésen fogadtuk a Merkantil Bank Liga 6. helyén álló Karcagi SC csapatát.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

 
Fizz Liga
MOL Magyar Kupa
MLSZ
Tippmix

 

Szerencsejáték Zrt.

GNB
NanoMix Beton
Blade Sport

 

KBSC Galéria