Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hatodik helyen zárt U14-es csapatunk

Hatodik helyen zárt U14-es csapatunk

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Remek idényt tudhat maga mögött a Kazincbarcika U14-es korosztályos együttese. A 2021/2022-es szezont a Hatvani Lokomotív elleni győzelemmel kezdték, melyet két, a Gyöngyös és az FC Hatvan elleni vereségek követtek, azonban statisztikájukon hamar javítottak, hiszen ezután legyőzték a Tiszaújváros, az Encs és a Felsőzsolca csapatait. A hetedik és a nyolcadik fordulóban alulmaradtak ugyan a Nagykáta és az MVSC-Miskolc ellen, azonban gólzáporos 4-4-es döntetlent játszottak a Miskolc Népkert Volán SE együttesével, illetve három-három pontot gyűjtöttek a Mátraterenye és a Sátoraljaújhellyel szemben, majd 4-1-re kaptak ki Jászberényben és az őszi zárófordulóban itthon 9-1-re verték a Hevesi LSC-t. A jó őszi formát sikeresen mentette át a csapat tavaszra, hiszen ekkor négy vereség mellett (Gyöngyös, Felsőzsolca, MVSC-Miksolc, Jászberényi FC) nyolc győzelmet könyvelhettek el. A KBSC U14-es csapatának tavaszi győzelmei szinte kivétel nélkül nagy arányúnak mondhatóak, a Hatvani Lokomitív ellen 11-1-re, a Hatvan ellen 5-3-ra, a Tiszaújváros otthonában 4-1-re, az Encset vendégül látva 9-0-ra, a Nagykáta elleni találkozón 10-2-re, a Miskolci Népkert Volán SE ellen 8-1-re, Mátraterenyén 9-3-ra , a Hevesi LSC-nél pedig 4-7-re győztek.
Korosztályos csapatunk tehát tizenhat győzelemmel, egy döntetlennel és kilenc vereséggel gyűjtött negvynekilenc pontjával a tizennégy csapatot felvonultató tabella hataodik helyén végzett. Külön öröm, hogy a játékosok 123 alkalommal találtak be ellenfeleink kapujába, ezekből a gólokból Horváth Noel 45 találatot jegyez, Lévai Norbert 26-szor, Csirmaz Levente pedig 13-szor volt eredményes.

A csapat edzője Balogh József is elégedettséggel értékelte a szezont:

"Tudtuk, hogy minden területen fejlődnünk kell és ennek szellemében vágtunk neki a tavaszi szezonnak is! Sikerült az őszi formánkat átmenteni a tavaszi szezonra és egy-két mérkőzést leszámítva minden a terveink szerint valósult meg. Jó volt látni, hogy az edzéseken gyakoroltak egyre jobban visszaköszönnek a mérkőzéseken és bár az eredményesség még nem a legfontosabb tényező a mérkőzéseken, de a befektetett munka az eredményekben is megmutatkozott. Szinte minden mérkőzésünk élvezetes, izgalmas és fordulatos volt és elmondhatjuk, hogy a vesztes mérkőzéseken sem játszottunk alárendelt szerepet. Összességében dicséret illet minden játékost mert egyenletes teljesítményt nyújtottak. Néhány játékos viszont egészen kiválóan teljesített: Horváth Noel, Lévai Krisztián, Győrfi Gábor, Iski Levente és Balázsi Bence. Köszönjük a szülők támogató hozzáállását és türelmét és köszönjük a klub vezetésének, hogy biztosították a feltételeket az egész szezon alatt."

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria