Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Hatodik az U16

Hatodik az U16

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az U13-as korosztályhoz hasonlóan az U16-os bajnokságban is idén indított először csapatot a Kolorcity Kazincbarcika SC. A Divinszki József irányította 2006-os és 2007-es születésű játékosokból álló együttes tehát újoncként vágott bele a küzdelmekbe. A Kazincbarcika ugyan egy mátészalkai vereséggel indult, azonban a második fordulóban már legyőzték a Nyírbátort, majd döntetlent játszottk Tiszaújvárosban, amit újabb két, a Magyar Mélyépítő HSE és a Cigánd SE elleni győzelmek követtek. Ezután fordult a kocka és rögtön két a Békéscsaba UFC és a Balmazújváros elleni vereségekbe futottak bele, melyeket következő fordulókban két győzelemmel (Mátészalka, Nyírbátor) járó hat ponttal korrigálták. Az utolsó két őszi mérkőzésen viszont nem sikerült pontjaik számát növelni: a Tiszaújváros és a Magyar Mélyépítő HSE is jobbnak bizonyult tőlük. A tavasz nem alakult azonban ilyen jól a csapat számára, hiszen egy Cigánd elleni vereséggel indítottak, melyet a békéscsabai döntetlen, majd egy újabb, a Balmazújváros elleni vesztes mérkőzés és egy mátészalkai pontosztozkodás követtek.  A tizenhatodik fordulóban hét góllal szórták meg a Nyírbátor kapuját, mellyen megszerezték első és egyben utolsó tavaszi győzelmüket is. Ezt követően ikszeltek még a Tiszaújváros és a Békéscsaba csapataival, nem sikerült azonban pontot szerezniük a a Magyar Mélyépítő HSE, a Cigánd és Balmaz csapatai ellen sem.
Az U16-os bajnokságban szereplő nyolc csapat háromszor talákozott egymással a 2021/2022-es szezonban, a KBSC hat győzelemmel, öt dönetetlennel és  tíz vereséggel a hatodik helyen zárta a pontvadászatot. A csapat leggólerősebb játékosa Lakatos Krisztofer volt, aki tizenkilenc alkalommal volt eredményes.

A szezont az együttes edzője, Divinszki József értékeli:

"A tavaszi szezonra a felkészülést január 17- én kezdtük el, heti három edzéssel indítottunk, majd emeltük azok számát négyre, illetve heti egy alkalommal közös edzéseket tartottunk az U15-ös és U19-es csapatokkal.  Sikerült felkészülési mérkőzéseket is játszanunk erősebb csapatokkal( Sajóvölgye korosztályos csapatai, Sajószentpéter U19). Mindhárom felkészülési mérkőzést nagyon pozitív érzésekkel zártuk, hasznosan szolgálták felkészülésünket. Az edzések látogatottsága  jónak volt mondható a szezon alatt, és az ott nyújtott edzésmunkára sem lehetett panaszom. Minden játékosom tudott előre lépni, technikailag, taktikailag és kondicionálisan is. Csapat szinten a szervezettséget tudnám kiemelni, egyénileg Bodnár Ákos (kapus), Kerékgyártó Tamás, Nagy Tamás Brendon, Vermes Benjámin (védők) és Lakatos Krisztofer (támadó) voltak, akik a legegyenletesebb teljesítményt nyújtották. Kimagasló edzés látogatottság miatt dicséretet érdemel, Kerékgyártó Tamás, Jakab Viktor, Lakatos Krisztofer. Nagyon sok munka van a srácok mögött, ennek ellenére ez pontszámban, helyezésben és rúgott gólok számában nem mutatkozott meg. A tavasszal lejátszott 10 bajnoki mérkőzésből 1 győzelem, 4 döntetlen és öt vereség született, 15 rúgott és 20 kapott góllal fejeztük be. Volt 2-3 olyan mérkőzésünk ahol elpártolt a szerencse a csapattól, illetve az életkori sajátosságokból adódóan még nem mindig tudnak megfelelő döntéseket hozni bizonyos szituációkban játékosaim (koncentráltság). Bízom az elvégzett munkában és abban, hogy a  későbbiekben egyénileg és csapat szinten is sikeresebb, eredményesebb lesz ez a korosztály."

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria