Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U19 - Gólzáporos mérkőzés a Sajóvölgye ellen

U19 - Gólzáporos mérkőzés a Sajóvölgye ellen

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az U19-es bajnokság nyolcadik fordulójában a Sajóvölgye Focisuli ellen lépett pályára U19-es együttesünk. A két csapat egyébként az idei versenykiírásban már egyszer találkozott, hiszen a bajnoki menetelést tegnapi vendégeink otthonában kezdtük meg szeptember első hétvégéjén. Az Elek Ákos Utánpótlás Központban megrendezett találkozón a Kazincbarcika Lukács Gergő, Pavlánszki Tibor és Kórik Bence góljainak köszönhetően 1-3-as összesítésben aratott győzelmet az első fordulóban.
A Sajóvölgye Focisuli fiataljai ezt az egy vereséget leszámítva azóta hibátlanok a bajnokságban és tegnap a bajnoki tabella vezetőjeként érkeztek Barcikára. A késő délután megrendezett mérkőzésen a Sajóvölgye csapata az első percben vezetést szerzett, Sándor Martin talált be kapunkba, azonban a hatodikban Fejes Ádám már egyenlített is, majd Lukács Gergő növelte kettőre a KBSC góljainak számát. A két hazai találatot követően Nagy Krisztofer ismét egalizálta az eredményt, a harmincegyedik percben értékesített büntetőjével. Az első félidő végeredményét Komári György állította be, aki a harmincnegyedik percben volt eredményes.
A szünet után sem változott a játék képe, kiegyenlített küzdelem folyt a kazincbarcikai pályán, a mérkőzés jó irama annak elejétől a végéig tartott. A második játékrészben ismét egyenlítettünk, Vislohuzov Maxsym Yuriiovich góljának köszönhetően az ötvenkettedik percben módosult 3-3-ra az eredmény. A továbbiakban a Sajóvölgye igyekezett nyomást helyezni a barcikai játékosokra, ez két gólban nyilvánult meg, amire a válasz már elmaradt, így vendégeink megőrizték pozíciójukat a tabella élén.

Kolorovszky György edzői értékelése:

"Függetlenül az eredménytől, véleményem szerint a korosztályhoz képest kimondottan változatos, jó iramú, ingergazdag mérkőzést játszottunk! Kemény, férfias, karakteres meccs volt, amiben nagyon sokat lehet fejlődni, ezek a mérkőzések ezt teszik lehetővé. Nagyon sikeresnek tartom, hogy minden meccsen rúgunk gólokat, de sajnos sokat kapunk. Összességében reálisnak tartom a végeredményt, de talán egy picivel több megfeszüléssel, akár egy döntetlent is ki tudtunk volna hozni. Nem vagyok csalódott, ez a ritmus még jól jöhet a további mérkőzésekhez."

KBSC - Sajóvölgye Focisuli 3-5 (félidőben: 2-3)
Gólszerzők: Fejes Ádám 6', Lukács Gergő 12', Vislohuzov Maxsym Yuriiovich 52' illetve Sándor Martin 1', Nagy Krisztofer (b) 31', Komári György 34' 71', Balogh Ádám 92' 
Edző: Korolovszky György 
Helyszín: Kazincbarcika, Pete András Stadion 

KBSC SAJÓVÖLGYE FOCISULI
1 Bodnár Ákos 1 Vermes Ádám
4 Lukács Gergő 4 Kovács Bence
5 Virág Gábor 5 Szlifka Csaba
6 Pavlánszki Tibor (Tóth Mátyás 71')  7 Bodó Benedek (Balogh Adrián 86') 
7 Lakatos Krisztofer 8 Bottlik Bernát
8 Tóth Lajos 10 Komári György
10 Kovács Szabolcs 11 Nagy Krisztofer
11  Kórik Bence (Juhász Balázs 86') 12 Sándor Martin (Nagy Ferenc 90')
13 Nagy Tamás 13  Sipos Áron (Soós János 80')
17 Vislohuzov Maxsym Yuriiovich 14 Molnár Alex
21 Fejes Ádám (Eperjesi Róbert 42') 21 Papp Máté

 

Kép forrása: Sajóvölgye Focisuli Facebook

További híreink

Elkészült a Fizz Liga 28–30. fordulójának programja

Dátum: 2026. márc 20. 12:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a jogtulajdonos televízió kéréseinek figyelembe vételével elkészítette a Fizz Liga 28–30. fordulójának programját.

Kuttor Attila: Szeretnénk meglepetést okozni

Dátum: 2026. márc 20. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől az ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Vasárnapi ellenfelünk: ETO FC

Dátum: 2026. márc 19. 10:00

A Fizz Liga 27. fordulójában, vasárnap 16 óra 45 perctől a listavezető ETO FC-t fogadjuk a DVTK Stadionban. Ez lesz a harmadik egymás elleni NB I-es meccsünk, míg a másodosztályban korábban 12 alkalommal futottunk össze a Rába-partiakkal. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Hírverő mérkőzést játszunk Gesztelyen

Dátum: 2026. márc 18. 12:00

2026. március 27-én, pénteken 17 órától - a borsodi labdarúgást népszerűsítendő - klasszikus hírverő mérkőzést játszunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály 2. helyén álló Gesztely FC vendégeként. A belépés ingyenes. Várunk mindenkit szeretettel

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria