Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U15 - Győzelem Sényőn

U15 - Győzelem Sényőn

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A bajnokság kilencedik fordulójában a Sényő vendégeként lépett pályára U15-ös alakulatunk. A tegnap délután megrendezett találkozó első félidejében kiegyenlített játék folyt az egyébként nagyon nehéz talajú sényői pályán. A szünetig egyik csapat sem szerzett gólt, így 0-0-ás állással zárult az első negyvenöt perc. A második félidőre felélénkültek a csapatok, először Kovács Kristóf talált be a hazai kapuba, majd ezt a barcikai vezetést három perccel később Iski Levente növelte két gólos előnyre. Az ötvenötödikben pedig Laska Kristóf szépített a Sényőnek. A továbbiakban még mindkét csapatnak adódtak helyzetei, a mérkőzésen a pontok sorsát Tóth Richárd öngólja pecsételte meg. Fiataljaink egy remek meccsen múlták felül a jó játékos erőt felvonultató Sényő-Carnifex FC-t.
Külön öröm számunkra, hogy ezzel a győzelemmel csapatunk a korosztályos bajnokság tabellájának második helyére állt.

Balogh József értékelése:

"Nehéz talajú pályán, egy durva és erős ellenfél ellen, igazi rangadón diadalmaskodtunk! Fegyelmezett, tudatos játékot bemutatva és a jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően teljesen megérdemelten nyertünk és nem érdemtelenül állunk a dobogó második fokán jelenleg! Dicséret illeti az egész csapatot! Szép volt fiúk!"

9. forduló
Sényő-Carnifex FC - KBSC 1-3 (félidőben: 0-0)

Gólszerzők: Kovács Kristóf 48', Iski Levente 51', Tóth Richárd (ög.) 71' illetve Laska Kristóf 55'
Edző: Balogh József
Helyszín: Sényő-Carnifex FC Sporttelep

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria