Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U17 - Szezonösszefoglaló

U17 - Szezonösszefoglaló

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U17-es csapatunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei regionális bajnokságban szerepel. A hét csapatos versenykiírásban oda-visszavágós alapon játszottak le tizenkét mérkőzést. A keretet 2006-ban és 2007-ben született fiatalok alkotják, akik júniusban kezdték meg a felkészülést a szeptemberben induló szezonra. U17-es együttesünk futballistáink nagyrésze megfelelő technikai ismeretekkel rendelkezik, emiatt a mérkőzéseken gyakran látványos megoldásokat igyekeztek megmutatni, azonban ez olykor a csapat eredményességének rovására ment.
A szezont a Mezőkövesd elleni vereséggel kezdték, majd 2-4-re maradtak alul a BTE-Felsőzsolcával szemben. A harmadik fordulóban a az Enccsel osztozkodtak a pontokon, ezt követően viszont hosszú ideig nem sikerült bajnoki egységeik számát növelni (Ózd, Eger, Gyöngyös, Mezőkövesd, Felsőzsolca,  Encs Ózd, Eger). A szezonzáró mérkőzésen azonban a tabella második helyén végző Gyöngyös otthonából hozták el a győzelemmel járó három pontot.
U17-es együttesünkből Lakatos Krisztofer négyszer volt eredményes a 2022-es év őszén, Fedor Dominik kétszer talált be az ellenfelek kapujába, illetve Jakab Viktor és Molnár Martin is szereztek egy-egy gólt.

Harnócz Róbert értékelője:

"A nyáron mikor elkezdtük a felkészülést az U17-es csapattal megvizsgáltuk a játékosaink tudásszintjét, saját korosztályuk által támasztott követelményeknek milyen módon felelnek meg. Következtetésként azt vontuk le, hogy a keretben lévő játékosok nem mindegyike nem kapta meg kellő időben és mennyiségben azokat  az impulzusokat, ami sikeressé teheti őket a bajnokságban! Ezért nekünk a technikai hiányosságokat valamilyen formában kompenzálni kellett! Saját edzői elképzelés szerint alakitottunk ki egy játékmodellt, amiben minden játékosnak feladata van, könnyen elsajátítható, megérthető. Tulajdonképpen erről szólt a napi munkánk, hogy ezt a modellt működőképessé tegyük. Természetesen a csoportban elért eredménnyel nem lehetünk elégedettek,de nagyon sok pozitívumot láttam a játékunkban,amire lehet építeni a közeljövőben."

Az U17-es csapat edzője: Harnócz Róbert

Az U17-es csapat őszi játékoskerete: Bánóczi Martin, Ráczi Tamás, Kresák Bence, Jakab Viktor, Bottyán Benjámin, Fedor Dominik, Bodnár Ákos, Ruszó Tibor, Tóth Mátyás István, Suhai Erik Tibor, Simon Martin, Fábián András, Tóth Ábel Bendegúz, Szabó Ádám, Kocsis Tamás, Lakatos Krisztofer, Molnár Martin, Kovács Krisztián Zétény, Veres Bence, Dányi Gábor, Nagy Tamás Brendon, Tóth Márkus, Kerékgyártó Tamás, Virág Bence Brendon, Mészáros Viktor, Boros Marcell József

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria