Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U13 - Szezonösszefoglaló

U13 - Szezonösszefoglaló

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Asszony Béla és Kréti Gergő vezetésével kezdte meg az idei bajnoki pontvadászatot U13-as csapatunk. Az együttes huszonöt fős keretében 2012-es, 2011-es és 2010-es születésű gyerekek is vannak, akik kivétel nélkül mind lehetőséget kaptak az ősszel megrendezett kilenc bajnoki mérkőzésen. A csapat első meccsét szeptember 17-én játszotta, az idényt pedig egy fölényes, 12-0-ás Jászberény elleni győzelemmel kezdték. Ezt egy hatvani döntetlen, majd a Tiszaújváros, a Gyöngyös és Encs elleni vereségek követték. A hetedik fordulóban a Felsőzsolca otthonában osztozkodtak a pontokon, majd hazai pályán 10-1-re nyertek a Hevesi LSC-t vendégül látva, illetve Mátraterenyéről is három ponttal utaztak haza. A szezonzáró találkozójukon is sikert könyvelhettek el, ez rendhagyóan egy az első fordulóból elhalasztott mérkőzés volt. November 19-én a Sátoraljaújhely elleni találkozójukat pótolták, ahol egy gólzáporos összecsapáson 3-5-ös arányban győzedelmeskedtek. 
U13-as együttesünk tehát négy győzelemmel, három vereséggel és két döntetlennel tizenöt pontot gyűjtött az ősszel. A téli szünetre a tíz csapatos bajnokság negyedik helyéről vonulhattak fiataljaink, ami mindenképpen dícséretet érdemel.
A csapat tagjai ősszel harmincnégyszer találtak be az ellenfelek kapujába, miközben ennek pontosan felét, azaz tizenhét gólt kaptak, így a harmadik legkevesebb gólt kapó együttes a Kazincbarcikáé a bajnokságban. A csapat házi góllövő listáját hat találattal vezeti Szegedi Norbert, őt a négy-négy gólt jegyző Szilasi Máté, Tóth Gellért és Üveges Hunor követik holtversenyben a második helyen. Háromszor volt eredményes Lempochner Botond és Lévai Levente, de az együttes sikereihez két-két góllal hozzájárult még Labanc Anna, Szegedi Zente és Viszlai Viktor is. Egy-egy alkalommal találtak be a kapuba Gulyás Gergely, Radi Szabolcs, Szitka Kolozs és Takács Zsombor. A csapat minden tagjának gratulálunk!

Az edzők értékelője:

"A 2022-23-as  bajnoki szezonra a cél az volt, hogy a verseny kiírásnak megfelelően minden játékos játsszon, ami meg is valósult. A őszi szezonban kilenc mérkőzésen négy győzelmet, két döntetlent és három vereséget könyvelhettünk el. 34 rúgott gól, és 17 kapott góllal így a tabella 4. helyén zártunk a 10 csapatos bajnokságban. A keretet 25 fő alkotja, így létszám problémával nem küzdöttünk. A focistáink sokszor más poszton játszanak, mint amit megszoktak. Tanulás fázisban vannak. Az edzéseken is, és a mérkőzéseken is öröm volt viszont látni, hogy kreatívak, gondolkodnak és küzdenek. Az eredménye ennek is megvan, hiszen az utolsó mérkőzésünkön az öt rúgott gólt más-más játékos szerezte. Meg kell jegyezzem, hogy a harmadik legkevesebb gólt kaptuk a bajnokságban.  A csapat taktikai fegyelmezettségének is nagy mértékben köszönhető ez a mutató! A heti három edzés mellett tehetséggondozó edzéseken is fejlődhetnek játékosaink. A korosztályukban sokan iskolai szinten is jó eredményt produkáltak, és bízom benne, hogy ennek hosszú távon meglesz az eredménye és okos jó focistákká válhatnak"

Az U13-as csapat edzői: Asszony Béla, Kréti Gergő

Az U13-as csapat őszi játékoskerete: Lempochner Botond, Klimon Áron István, Viszlai Viktor, Szegedi Norbert, Tóth László, Tóth Gellért Endre, Takács Zsombor, Üveges Hunor, Gulyás Gergely, Lévai Levente Kristóf, Szilasi Máté, Szegedi Zente, Varsányi Zalán, Magyar Bence, Radi Szabolcs Máté, Labanc Anna Iringó, Szitka Kolozs, Szitka Nimród, Barczy Máté, Ludánszki Zsombor, Fülpes Dávid, Kapui Henrik Gyula, Bakos István, Kövesdi Ármin

További híreink

Lucas: Nem véletlenül vagyunk az élbolyban

Dátum: 2025. máj 10. 08:00

A Soroksár elleni győzelem után a napokban 36. születésnapját ünneplő Lucas-szal beszélgettünk. Brazil-magyar középpályásunk szerint jó csapat a Honvéd, de mi sem véletlenül vagyunk hónapok óta az élbolyban. Ha megfelelően koncentrálunk és kihozzuk magunkból a maximumot, akkor bízhatunk benne, hogy győztesen térünk haza a Bozsik Arénából is.

Sportágválasztó eseményen vettünk részt

Dátum: 2025. máj 09. 12:00

A Kolorcity KBSC is részt vett a Magyar Sport Napjához kapcsolódó sportágválasztó eseményen, amelyet Kazincbarcika Város Önkormányzata szervezett az 1-3. osztályos gyerekek számára. Klubunk szakembereinek segítségével közel 200 gyermek ismerkedhetett meg a labdarúgás alapjaival, bízunk benne, hogy az ő tetszésüket is elnyerte a számunkra legkedvesebb sportág. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

U9: Bronzérem a Ždaňa Cup-on

Dátum: 2025. máj 09. 10:00

Csütörtökön U9-es csapatunk a szlovákiai Hernádzsadányban (szlovákul: Ždaňa) vett részt egy hétcsapatos nemzetközi tornán, a Ždaňa Cup-on. Együttesünk 11 ponttal, 18 rúgott és 7 kapott góllal a torna 3. helyén végzett, a torna gólkirálya Soltész Martin lett 9 góllal.

A Budapest Honvéd vendégei leszünk

Dátum: 2025. máj 08. 10:00

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában, 2025. május 12-én 20 órától a tabellán jelenleg a 8. helyen álló Budapest Honvéd vendégei leszünk a Bozsik Arénában. Eddig háromszor találkoztunk Puskás Ferenc egykori csapatával és mindhárom alkalommal begyűjtöttük a három pontot. Ősszel Herjeczki Kristóf és Pethő Bence góljaival 2-0-ra győztünk Kazincbarcikán. Röviden bemutatjuk az ellenfelet és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói



 

 

 


 

 

KBSC Galéria

Közösségi média

Szurkoljunk