Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U12 - Szezonösszefoglaló

U12 - Szezonösszefoglaló

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U12-es csapatunk szeptember 17-én a Heves megyei regionális bajnokságban kezdte meg a 2022/2023-as bajnoki szezont. A fiatalokat az új idény új kihívások elé is állította, hiszen a Bozsik tornák és fesztiválok után a játéktér és a játékidő is megnövekedett, azonban ezeket kis futballistáink hamar megszokták. Az évet a Jászberény elleni győzelemmel kezdték, melyet sajnos öt vereség követett. Nem szereztek pontot a tabella első helyein álló Hatvan, Tiszaújváros, Gyöngyös, Encs és Felsőzsolca elleni mérkőzéseken. A mérleget azonban ezek után gyorsan javították, fölényes 15-1-es győzelmet arattak a Hevesi LSC ellen a nyolcadik fordulóban és a kilencedikben 7-2-re győzték le otthon a Mátraterenyét. A szezonzáró találkozó az U13-hoz hasonlóan számukra is Sátoraljaújhelyen került megrendezésre. Az első fordulóból november 19-re halasztott mérkőzésen 2-2-es döntetlennel búcsúztatták az őszt. 
U12-es együttesünk három győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel tíz pontot gyűjtött, mellyel a hetedik pozíciót foglalják el a bajnoki tabellán. A mérkőzések képe alapján azonban bőven van okunk abban bizakodni, hogy előrébb is zárhatják a szezont.
A csapat összesen harmincnégy góllal szórta meg ellenfelei kapuját ősszel. Kövesdi Ármin hétszer, Tóth Balázs pedig hatszor voltak eredményesek. Három-három találatot szerzett Balogh Martin és Rusznyák Brendon, kétszer vette be a kaput Dányi Máté, Kakszi Alex, Kimár Bence és Váradi Milán. A sikerekhez egy-egy góllal hozzájárult még hét játékos, ők Benedek Bálint, Csányi Bozsó, Gál Ármin, Klinkó Zalán, Laczkó Botond, Lakatos Áron és Nagy Zsolt voltak. Gratulálunk a csapatnak!

Az edzők értékelése:

"Az eddigi keresztpályás Bozsik foci után 3/4 pályás más játékrendszerben felállva indultunk. A megnövekedett játéktér és játékidő a kezdetekben furcsa volt, de korán felvették a gyerekek a ritmust. Csak a legalapvetőbb taktikai elemeket követelve folyamatosan fejlődött csapatunk. Szomorú volt, hogy a kezdetekben sok mérkőzésen akár több góllal is vezettünk, a végén viszont az ellenfél mindig fordított. Nehéz volt ezt mindenkinek átélni, szülőknek gyerekeknek egyaránt, de az eredményesség nemcsak a megnyert mérkőzéseken mutatkozott. A legtöbb játékost mi építettünk be, örömteli volt látni az U-11-esek (fiatalabbak)  "feljátszását", ami az egyesület egyik hosszútávú távú célja is. Az őszi szezon vége felé pedig nekünk is sikerült gólhátrányból fordítanunk,és magabiztos győzelmeket aratnunk. Köszönjük a klub és a szülők  támogatását, reméljük a tavaszi szezonban még sikeresebbek lehetünk"

Az U12-es csapat edzői: Pál-Kutas József, Varsányi János

Az U12-es csapat játékoskerete: Dányi Máté, Erős Dániel, Benedek Bálint, Tóth Balázs Zoltán, Fülpes Bence, Gál Ármin, Kakszi Alex, Horn Kristóf Zoltán, Klinkó Zalán, Kövesdi Ármin,  Kimár Bence, Mihály Noel, Tóth Anna Laura, Csányi Bozsó, Lakatos Áron, Maganocu Matteo, Rusznyák Brendon Gusztáv, Nagy Gyula Zsolt, Luzsányi Noel, Varsányi Zalán, Váradi Milán, Szilasi Áron, Laczkó Botond, Balogh Martin

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria