Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Két csapatunk teremtornázott Cigándon

Két csapatunk teremtornázott Cigándon

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Szombaton és vasárnap is mérkőzéseket rendeztek Cigándon, ahol a már hagyományos Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó Tornán mérettethették meg magukat a csapatok. Az esemény mezőnyéhez ezúttal U9-es és U11-es csapataink csatlakoztak.


U9

Edzőik, Veres Réka és Kazvinszki Jácint vezetésével utazott el U9-es csapatunk szombaton Cigándra. Az együttes az egyszer tizenöt perc játékidejű csoportmeccseken a TJ Maraton Sena, a Mezőkövesd és a Berettyóújfalu gárdáival találkozott. Első mérkőzésüket megnyerték, majd alulmaradtak a Kövesd és a Berettyóújfalu elleni találkozókon. A helyosztókon már magabiztosabb játékkal léptek pályára. A Fehérgyarmat ellen vereséget szenvedtek, viszont a Tiszaújvárossal egy 2-2-es döntetlent játszottak. A csapat így végül a kilencedik helyen zárta a napot, de az eredmény itt teljesen másodlagos, hiszen a kis focistáink egy jó hangulatú napot tölthettek együtt. 

Edzői értékelés:

"A tornán nagyon jól érezték magukat a gyerekek. A kezdeti izgalom után egyre jobban játszottunk, kis szerencsével akár az 1-3. helyért játszhattunk volna. Kiváló és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk."

A torna végeredménye:
1. Mezőkövesd Zsóry FC
2. Nyíregyháza Spartacus BLA
3. Filo SE
4. Mátészalkai MTK
5. Berettyóújfalui SE
6. TJ Hornas Zdana
7. Fehárgyarmati Deák FSZSE
8. FC Tiszaújváros
9. KBSC SC
10. TJ Maraton Sena
11. Cigánd SE
12. Tarpa SC
 

U11

Pál-Kutas József és Varsányi János edzők és természetesen számos lelkes szüklő kísérte el U11-es csapatunkat vasárnap a teremtornára. Korosztályunk öt tizennyolc perces találkozón lépett pályára Cigándon, sajnos néhány játékosunk betegség miatt azonban nem lehetett az együttes segítségére. A csoportmeccseken a TJ Honrad Zdana, a Primavera Satu Mare és a Sajóvölgye ellen játszottak labdarúgóink, ahol igazán szoros mérkőzéseken maradtak alul. A helyosztókon a Tarpa SC elleni 2-2-es döntetlen, valamint a Cigánd "zöld" csapata elleni 1-0-ás vereség került a nevük mellé.

Edzői nyilatkozat:

"Számos szoros, izgalmas mérkőzést játszottunk a tornán, ahol a minden játékos végig lelkesen játszott. Sajnos néhányan betegség miatt nem tudtak a tornán részt venni, velük talán még eredményesebbek lehettünk volna. A felkészülésünket kiválóan szolgálta a torna. Köszönet a szülőknek a szurkolásért!"

A torna végeredménye:
1. TJ Hornad Zdana
2. Nyíregyháza Spartacus BLA
3. Cigánd SE "kék"
4. Primavera Satu Mare
5. Filo SE
6. Buzitai FA
7. Sajóvölgye Focisuli
8. Fehérgyarmati Deák SZFSE
9. Sátoraljaújhelyi TK
10. Tarpa FC
11. Cigánd SE (zöld)
12. KBSC FC

További híreink

Kuttor Attila: Szeretnénk győzelemmel búcsúzni a DVTK Stadiontól!

Dátum: 2026. ápr 30. 08:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást, ezért a belépőjegyek egységesen 100 forintba kerülnek! Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a mérkőzést.

Szombati ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. ápr 29. 07:00

A Fizz Liga 32. fordulójában, május 2-án, szombaton 16 órától a Kisvárdát fogadjuk a DVTK Stadionban. Az NB I-ben két alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. A szombati bajnoki előtt bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történetét.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. ápr 28. 18:00

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U12-es és U13-as csapatunk Encsre utazott, U14-eseink a Sárospatakot, U15-öseink a Gesztelyt győzték le hazai pályán, míg U17-es gárdánk Tiszafüredről, U19-es csapatunk pedig Sársopatakról hozta haza a pontokat.

Köszönjük az egész éves kitartó szurkolást!

Dátum: 2026. ápr 28. 13:00

Történelmi év van mögöttünk, amit már senki nem vehet el tőlünk! Tudjuk, hogy szurkolóink is sokat küzdöttek és harcoltak velünk együtt, vannak, akik az ország másik végébe is rendszeresen elkísérték a csapatot, ezért mindenkinek szeretnénk megköszönni az egész éves kitartó szurkolást! Az utolsó hazai mérkőzésen, a Kisvárda elleni szombati meccsen minden belépőjegy egységesen 100 forintba kerül! Várunk mindenkit szeretettel!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria