Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U17 - Vereség a Csenger ellen

U17 - Vereség a Csenger ellen

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U17-es csapatunk első hazai mérkőzését játszotta az idei évben szombat délután. A Kazincbarcikán megrendezett találkozón a már listavezető, Csenger FC-t fogadták. A korosztályos bajnokság alsó házának második fordulójában a vendégek Mona Árpád góljával szereztek vezetést a kilencedik percben, amit az első félidőben még egy találattal növeltek. A második játékrészben szintén Mona volt eredményes, nyolcvannegyedik percben lőtt góljára viszont egy perccel később Kocsis Tamás válaszolt. Kocsis gólja már csak a szépítésre volt elegendő, így a mérkőzés 1-3-as csengeri győzelemmel ért véget.
U17-es alakulatunk a bajnokság harmadik fordulójában szombaton 11:00-kor az Ózd vendége lesz majd.

2. forduló
KBSC - Csenger FC 1-3 (0-2)
Helyszín:
 Kazincbarcika
Gólszerzők: Kocsis Tamás 85', illetve Mona Árpád 9', 36', 84'

A KBSC összeállítása: Bodnár Ákos (Veres Bence 46'), Darai Marcell, Kresák Bence (Szabó Ruben 46'), Ráczi Tamás, Simon Martin, Lakatos Krisztofer (Tóth Márkus 46'), Fedor Dominik, Kocsis Tamás, Molnár Martin, Bánóczi Martin (Antal Márton 78'), Bottyán Benjámin (Boros Marcell 72')

Harnócz Róbert értékelése:

"A játékunk sokat javult a múlt heti mérkőzés óta, mindenki próbálta megvalósítani azt, amit a találkozó előtt megbeszéltünk. Ha versenyképesek akarunk maradni a támadójátékunknak mindenképpen fel kell javulnia!"

 

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria