Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U19 - Tegnapi győzelmével élre állt a KBSC

U19 - Tegnapi győzelmével élre állt a KBSC

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U19-es csapatunk tegnap hétközi bajnoki keretein belül fogadta a Sényő Carnifex FC együttesét. A Korolovszky György edző által irányított gárda egy vereséget és három nagyarányú győzelmet maga mögött tudva készülhetett a mérkőzésre. A hozzánk hasonlóan jó játékerőt képviselő Sényő ellen nem számíthattunk viszont könnyű meccsre, hiszen ahogy mi, úgy a vendégek is kilenc-kilenc pontot gyűjtöttek a negyedik fordulóval bezárólag. 
A találkozón korán, a második percben született meg az első gól, ezt Kórik Bence szerezte. A barcikai vezetést a tizenötödik percben Lakatos Krisztofer növelte. A KBSC harmadik találatát Lukács Gergő jegyzi, majd Fejes Ádám is eredményes volt. A harmincötödik percre tehát már 4-0-ás előnyt tudhattunk magunkénak. A vendégek még az első félidőben szépítettek, Molnár Martin értékesített egy tizenegyest, illetve a játékrész lefújása előtt Kocsis Zoltán is betalált Veres Bence kapujába.
A második negyvenöt percben a Sényő szerezte meg az első gólt, ezzel 4-3-ra módosítva a részeredményt. Csapatunk győzelme azonban egy percig sem forgott veszélyben, Lukács a nyolcvannegyedik és a kilencvenkettedik percben is növelte találataink számát, ezekkel beállítva a 6-3-as végeredményt.
U19-es együttesünk öt mérkőzést maga mögött tudva, négy győzelemmel és egy vereséggel gyűjtött tizenkét pontjával vezeti a korosztályos bajnokság alsóházának tabelláját.

5. forduló
KBSC - Sényő-Carnifex FC 6-3 (félidőben: 4-2)

Gólszerzők: Kórik Bence 2', Lakatos Krisztofer 15', Lukács Gergő (b.) 33', 84', 92', Fejes Ádám 35', illetve Molnár Martin (b.) 38', Kocsis Zoltán 44', Jónás Zserád 67'
Kiállítva: Vass Dávid (Sényő-Carnifex FC) 62'
Edző: Korolovszky György
Helyszín: Kazincbarcika

Korolovszky György nyilatkozata:

"Talán a csapat most játszott a leggyengébben! Amikor 4-0-ra  vezet egy csapat, azt a mérkőzés teljes egészében le kell zárni! Olyan nem történhet meg, ami megtörtént az első félidőben! Ezeknek a fiataloknak meg kell tanulni nyerni, meg kell tanulni adott helyzetben játszani, eredménytől független! Azért kell megrúgni az ötödik gólt és a hatodik gólt is mert azzal jelképezzük, hogy tiszteljük az ellenfelünket. Én erre tanítom ezt a csapatot! Sajnos ezen a mérkőzésen sok gyengébb teljesítmény is volt, de tudom, hogy ilyen minőségben többet ez a csapat nem fog játszani! "

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria