Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U17 - Döntetlen Alsózsolcán

U17 - Döntetlen Alsózsolcán

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Két hete U17-es csapatunk is elkönyvelhette első 2023-as győzelmét. A Harnócz Róbert által irányított gárda akkor a Mátészalkát vendégül látva tartotta Kazincbarcikán a három pontot. Egy hét szünetet követően pedig múlt szombaton játszották következő mérkőzésüket az Alsózsolca otthonában. A csapat edzőjének dolgát nehezítette, hogy számos hiányzóval kellett számolnia a kezdő tizenegy összeállításakor. Az alsózsolcai találkozón azonban még ígyis végig jó teljesítményt tudhatott magáénak a KBSC. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, ezt annak 0-0-ás részeredménye is tanúsítja. A hazaiak az ötvenhetedik percben szereztek vezetést, erre Simon Martin válaszolt és egalizálta az állást a hetvenötödikben. A meccs további részében is a Kazincbarcikának adódott több lehetősége, viszont helyzeteiket ezúttal nem tudták gólra váltani, így az 1-1-es döntetlennel zárult.

Harnócz Róbert nyilatkozata:

"Sajnos betegség, eltiltás, családi programok miatt erősen tartalékos csapattal tudtunk kiállni a mai mérkőzésre. Akik  pályára léptek, képességeikhez mérten minden tőlük telhetőt megtettek! Azoktól a játékosoktól, akik az U19-es csapattal készülnek hétről-hétre, sokkal megfontoltabb és felelősségteljesebb döntéseket várok el a saját és az ellenfél kapujának előterében is. Ennek hiányában sajnos hiába álltunk közelebb a győzelemhez, meg kellett elégednünk az egy ponttal."

7. forduló
BSK - Alsózsolca - KBSC 1-1 (félidőben: 0-0)
Gólszerzők:
Jecs Dániel 57', illetve Simon Martin 75'
Helyszín: Alsózsolcai Sport Pálya
Edző: Harnócz Róbert

További híreink

Fiatal tehetségekkel is erősítünk

Dátum: 2026. júl 22. 16:00

Az MLSZ fiatal és magyar ajánlásának megfelelő, tehetséges fiatal labdarúgókkal bővült keretünk: Kenesei Noel, Burdika Maxim és Lipóczi Benedek személyében három ígéretes játékos érkezett Kazincbarcikára.Mindhárman fontos jövőbeli lehetőséget jelentenek klubunk számára, ugyanakkor a pályán mindenki számára ugyanaz az út vezet a csapatba: a kemény munka és a bizonyítás. Az edzéseken eddig mutatott hozzáállásuk, valamint a bennük rejlő kvalitások bizakodásra adnak okot, így izgatottan várjuk, hogyan élnek majd a lehetőségeikkel. Sok sikert kívánunk Kazincbarcikán, fiúk!

Köszönjük, NB I.!

Dátum: 2026. júl 22. 15:00

A kazincbarcikai labdarúgás történetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria