Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U17 - Döntetlen az Ózd ellen

U17 - Döntetlen az Ózd ellen

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U17-es csapatunk csütörtökön az Ózd elleni mérkőzéssel nyitotta a hétvégi bajnokik sorát. A Harnócz Róbert által irányított együttesnek ez egy kiemelten fontos találkozó volt, hiszen egy győzelemmel helyet cserélhettek volna vendégeikkel. A meccset ennek szellemében is kezdték, mind játékban, mind helyzetekben és labdabirtoklásban is ellenfelük fölé nőttek. A vezetést viszont mégis az Ózd szerezte meg, Lakatos Nikolasz a huszonhetedik percben talált be a barcikai kapuba. Az ózdi gól után sem változott a játék képe, a KBSC továbbra is dominált, azonban a számos helyzetet sokáig nem sikerült gólra váltani. Az egyeníltésre a hajrában került sor, Vermes Benjámin a nyolcvannyolcadik percben egalizálta az állást, ezzel beállítva az 1-1-es végeredményt.

Harnócz Róbert értékelése:

"Úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy mindenképp meg kell szereznünk a győzelmet, hiszen akkor megelőzzük őket a tabellán. Sajnos azzal nem számoltunk, hogy az Ózd egyetlen helyzetét gólra fogja váltani. Véleményem szerint játékban, a helyzetek számában, labdabirtoklásban, jóformán minden mutatóban jobbak voltunk, csak ezt a fölényt nem tudtuk gólra váltani. Támadóinkban nem volt meg az a minőség, amivel a mérkőzést meg lehetett volna nyerni."

11. forduló
KBSC - Ózd VSE 1-1 (félidőben: 0-1)

Gólszerzők: Vermes Benjámin 88', illetve Lakatos Nikolasz 27'
Helyszín: Kazincbarcika
Edző: Harnócz Róbert

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria