Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U12, U13 - Egy döntetlen és egy vereség Tállyán

U12, U13 - Egy döntetlen és egy vereség Tállyán

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A KBSC U12-es és U13-as együttesei is bajnoki mérkőzésen léptek pályára a mögöttünk álló hétvégén. A csapatok a Tállya vendégei voltak a korosztályos bajnokságok tizenötödik fordulóiban.


U12

U12-es együttesünk hétvégi bajnokijának első harmadában kiegyenlített játék folyt Encsen. A találkozó második etapjában viszont a Tállya már magabiztos, három gólos előnyre tett szert. Az utolsó részben a Kazincbarcika fiataljai is újra magunkra találtak, ennek eredménye voltak Rusznyák Brendon és Kimár Bence góljai, azonban a hazaiak még kétszer voltak eredményesek, így a mérkőzés 5-2-es tállyai sikerrel zárult. Hétvégén azonban már javíthat is csapatunk, hiszen szombaton a Felsőzsolca érkezik majd Kazincbarcikára.

Edzői nyilatkozat:

"Sajnos a mai napon ellenfelünk jobb volt és megérdemelten nyert."

15. forduló
Tállya KSE - KBSC 5-2
Gólszerzők:
Kerekes Patrik 35', 68', Lukács Lehel 45', 53', Szabó Levente 65', illetve Rusznyák Brendon 64', Kimár Bence 71'
Edző: Pál-Kutas József, Varsányi János
Helyszín: Encs Városi Sportközpont

U13

Az Asszony Béla által irányított U13-as gárdánk egy, a Gyöngyös elleni döntetlent követően utazott Encsre. A csapat játékosai a Tállya elleni találkozón is remekül játszottak, számos helyzetet alakítottak ki, azonban ezek befejezésébe vagy hiba csúszott, vagy az ellenfél kapusa hárította a próbálkozásokat. A KBSC mezőnyfölénye a mérkőzés egésze alatt érzehető volt, azonban ez most csak egy döntetlenre volt elég a tizenötödik fordulóban. U13-as korosztályunk szombaton folytatja majd a bajnoki menetelést, akkor 12:00-tól fogadják majd a Felsőzsolcát.

Asszony Béla értékelése:

"A mérkőzés eredménye nem tükrözi a két csapat közti különbséget. Számtalan lehetőséget alakítottunk ki a gólszerzésre, de az ellenfél kapusa remekül védett illetve mi pedig pontatlanok voltunk."

15. forduló
Tállya KSE - KBSC 0-0
Gólszerzők: -

Edző: Asszony Béla
Helyszín: Encs Városi Sportközpont

 

További híreink

Tudatos folyamatok jellemzik az átigazolási politikát

Dátum: 2026. júl 02. 12:00

A Merkantil Bank Liga szabályainak és a Magyar Labdarúgó Szövetség ajánlásainak megfelelő tudatos folyamatok jellemzik a Kolorcity KBSC-nél zajló nyári játékospolitikát. Mint ismert, a másodosztályban csak magyar játékosok léphetnek pályára, így a külföldi labdarúgók szerződésük lejártával távoztak Kazincbarcikáról, ugyanakkor - a magyar labdarúgás érdekeit szem előtt tartva - két fiatal (egy 2006-os és egy 2007-es születésű vagy annál fiatalabb) játékosnak minden csapatban folyamatosan pályán kell lennie, ezért most az egyik fő szempont a szabályoknak megfelelő fiatal, tehetséges labdarúgók szerződtetése. Klubunk folyamatosan készül a bajnokság július végi rajtjára, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember elején zárul, így akár még augusztusban is érkezhetnek új labdarúgók.

Budapesten kezdjük a bajnokságot

Dátum: 2026. jún 30. 20:00

A BVSC-Zugló vendégei leszünk a Merkantil Bank Liga 1. fordulójában, rá egy hétre pedig a Videotont fogadjuk hazai pályán. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását.

Kolorcity KBSC - MFK Zemplín Michalovce 0-0

Dátum: 2026. jún 30. 14:45

Gólnélküli döntetlent játszottunk a tikkasztó hőségben a szlovák élvonalban szereplő MFK Zemplín Michalovce ellen. A felkészülési mérkőzésen próbajátékosok is pályára léptek, és kooperációs partnerünktől, a Kisvárda Master Goodtól is érkeztek fiatal labdarúgók. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

KBSC Nyári Tábor 2026 - I. Turnus

Dátum: 2026. jún 23. 14:00

Hétfőn az első turnussal kezdetét vette a KBSC idei nyári tábora.

Eredmények

KBSC Galéria