Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U19 - Három pont a Sényő ellen

U19 - Három pont a Sényő ellen

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az U19-es bajnokság alsóházának tizenkettedik fordulójában a Sényő vendégeként lépett pályára csapatunk. A Korolovszky György által irányított gárda a mögöttünk álló hétvégén már az utolsó idegenbeli találkozóját játszotta, ahol a jó játékerőt képviselő ellenfél nem könnyítette meg dolgukat. A meccsen a hazaiak a második percben egy büntetőből szereztek vezetést, amit a harmadikban már két gólos előnnyé növeltek. A nyolcadik percben Vislohuzov Maxsym Yuriiovich szépített, majd Lakatos Krisztofer egalizálta az állást. A Sényő viszont még kétszer volt eredményes az első játékrészben, míg ekkor a barcikai csapatból csak Fejes Ádám talált be, így 4-3-as hazai vezetéssel vonulhattak a szünetre a csapatok.
A második félidőben sokat javult a KBSC fiataljainak játéka, mezőnyfölényt alakítottak ki és számos veszélyes helyzetünkből még ötöt váltottak gólra. Kovács Szabolcs és Lakatos Krisztofer még két-két alkalommal vették be a sényői kaput és Kórik Bence is jegyez el gólt. Ekkor a Sényő játéka már nem volt veszélyes Bodnár Ákos kapujára, így magabiztos 8-4-es győzelmet arattak U19-es játékosaink.

Korolovszky György edzői értékelése:

"Élvezetes, változatos , kimondottan jó mérkőzést játszottunk egy jó csapat ellen, akik nagyon motiváltak voltak és látszott, hogy visszaakarnak vágni az előző mérkőzésért. Picit belealudtunk az első tíz percben, kaptunk két gólt, de gyorsan kiegyenlítettünk. Ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, úgy játszottunk egyre jobban és szebben, majd fordítottuk az egész mérkőzést a mi javunkra. Nem meglepő a nyolc gól, mert a csapat játékában ez benne van, több is lehetett volna. Az is igaz, hogy a Sényő az első félidőben még rúghatott volna két gólt, de szerencsénk volt. A második félidőben már nem volt kérdés ki nyeri a mérkőzést, ott már futószalagon gyártottuk a helyzeteket."

 

12. forduló
Sényő-Carnifex FC - KBSC 4-8 (félidőben: 4-3)
Gólszerzők:
 Kocsis Zoltán (b.) 2', 3', 26', Sándor Balázs 40', illetve Vislohuzov Maxsym Yuriiovich 8', Lakatos Krisztofer 9', 70', 73', Fejes Ádám 30', Kovács Szabolcs 60', 85', Kórik Bence 90'
Helyszín: Sényő-Carnifex FC Sporttelep
Edző: Korolovszky György

További híreink

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: Gyirmót FC Győr

Dátum: 2026. aug 06. 14:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában Gyirmótra utazunk. Soron következő ellenfelünk toronymagasan nyerte meg tavaly az NB III. Észak-Nyugati csoportját, majd a Monor elleni osztályozót is sikerrel vette, így egy év kihagyás után ismét tagja a másodosztály mezőnyének. A nyáron rutinos, NB I-et is megjárt futballistákkal erősítettek, leigazolták többek között a tőlünk távozó Berecz Zsombort, Kisvárdáról Medgyes Sinant, valamint Szegedről Novák Csanádot, de a keretük tagja a sérüléséből felépült 36-szoros válogatott Kalmár Zsolt is. Eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám a Kozármislennyel történt pályaválasztói jog csere miatt még nem kellett idegenbe utazniuk, a szombati lesz zsinórban a 3. hazai meccsük.

Vedd meg a jegyed MOST!

Dátum: 2026. aug 05. 19:00

Már megvásárolhatók a belépőjegyek öt mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk következő két hazai mérkőzésére. A jegymester.hu oldalon a bérletértékesítés is folyamatos és már belépőjegyek is kaphatók a Kozármisleny és a Kecskemét elleni hazai bajnokikra. Ne hagyd a jegyvásárlást az utolsó pilanatra! Vedd meg a jegyed MOST! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria