Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U19 - Győzelemmel zárult a szezon

U19 - Győzelemmel zárult a szezon

Szerző:

Szabó Noémi

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Utolsó bajnoki mérkőzést játszotta a hét közepén U19-es csaptunk. A Korolovszky György által irányított gárda egy nagyszerű tavaszi szezont készült zárni hazai pályán. A korosztályos bajnokság alsóházának tizennegyedik fordulójában az Alsózsolcát látták vendégül. A találkozón már az első félidőben két gólos előnyre tettek szert, melyet a második játékrészben nemcsak megtartani, hanem növelni is sikerült. A KBSC fiataljai közül Lukács Gergő kétszer volt eredményes, ahogy Kovács Szabolcs is két gólt jegyez, de Lakatos Krisztofer is megzörgette az ellenfél hálóját. A Barcika tehát 5-0-ás győzelemmel búcsúzott az idei bajnoki szezontól.
A KBSC U19-es csapata jelenleg vezeti a bajnoki tabellát, azonban arról, hogy végül az arany vagy az ezüst éremnek örülhetnek e arról a Filo SE hétközi meccse dönt majd, akik egy ponttal és egy mérkőzéssel kevesebbet játszva követik őket.

Korolovszky György edzői nyilatkozata:

"A mai győzelemmel szépen tudtuk zárni a szezont. Mindent egybevetve abszolút elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Több jó mérkőzést játszottunk és ami a legfontosabb, hogy mindvégig törekedtek a gyerekek annak a játékstílusnak annak filozófiának a végrehajtására, amit 11 hónapon keresztül tanítottam. Gratulálok mindenkinek az ez évi teljesítményéhez, ebben a félévben igazán jó volt ránézni a csapatra."

14. forduló
KBSC - BSK ALSÓZSOLCA 5-0 (félidőben: 2-0)

Gólszerzők: Lukács Gergő (2), Kovács Szabolcs (2), Lakatos Krisztofer
Helyszín: Kazincbarcika
Edző: Korolovszky György

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria