Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U15: Nem szeretnék senkit kiemelni, mert csapatként működtünk igazán jól!

U15: Nem szeretnék senkit kiemelni, mert csapatként működtünk igazán jól!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U15-ös csapat

Vezetőedző: Balogh József

Mentoredző: Kálmán Vilmos

 

Az egész idényt tekintve célunk volt, hogy az őszi tapasztalatokra alapozva tavasszal hatékonyabban alkalmazzuk a letámadást mérkőzéseinken. Egységesen támadjunk vissza a labdás játékosra a támadó-középső-védő harmadunkban. Elmondható, hogy többségében jól sikerültek a letámadások, labdaszerzések. A góljaink többségét ezekből a visszatámadásokból szereztük, mivel hibára késztettük, illetve sokszor megleptük ellenfelünket.

Az alapszakasz eredményességének köszönhetően tavasszal a felsőházi rájátszásba kerültünk, ahol az 5. helyet szereztük meg.

Egy-két mérkőzést leszámítva, minden találkozón - még a veszteseken is - méltó ellenfelek voltunk, sőt, több alkalommal balszerencsésen vesztettünk pontot, pontokat.

A csapat minden tagja dicséretet érdemel, nem szeretnék senkit kiemelni, mert csapatként működtünk igazán jól. Sajnos voltak sérülés hullámaink, mint például az utolsó 3 mérkőzésen. Ekkor azok is komolyabb szerepet kaphattak, akik előtte kevesebbet játszottak. Elmondható, hogy ők is megfelelően helytálltak. Összességében úgy értékelem a mögöttünk álló idényt, hogy mindenki megfelelően fejlődött ebben a szezonban, s reményeim szerint a nagyobb korosztályokban is megállják majd a helyüket.

A szülőkkel a kapcsolat viszonylag kiegyensúlyozott volt, számtalan idegenbeli mérkőzésünkre is eljöttek és szurkoltak a csapatnak.

Az edzéslátogatottság kiváló volt, sokszor 30 fő is jelen volt és dolgozott egy-egy edzésen, ilyenkor Kálmán Vilmos kollégám foglalkozott a csapat egyik részével.

A „korosztályt ugró”, 2008-as játékosok egy nagyon jó gárda! Bízom benne, hogy nem csak az előttük álló korosztályos csapatokban, hanem később, akár a felnőtt csapatban is bemutatkozhatnak majd, ha eljön az ideje és megfelelően fejődnek addig.

 

Köszönet az egész éves munkáért, kellemes nyári szünetet mindenkinek!

 

 

További híreink

Az U7-es csapat edzésén járt Tóth Balázs

Dátum: 2026. jún 13. 19:00

A gyerekek meglepetésre és nagy örömére, klubunk saját nevelésű hálóőre, a Blackburn Rovers FC és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa, Tóth Balázs - egy szülőnk közbenjárásával - meglátogatta a tavaszi szezon utolsó U7-es edzését.

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria