Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A vereség ellenére is dicséret illeti az U14-es srácokat

A vereség ellenére is dicséret illeti az U14-es srácokat

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Edzővel együtt egy teljes korosztályt ugrott az egész tavalyi U13-as gárda, s idén már az MLSZ regionális bajnokságának keretében az Északkeleti csoportban játszanak Asszony Béla „fiai”.

 

A nyitófordulóra hazai pályán, a Kolorcity Sportcentrumban került sor vasárnap délelőtt.

A srácok szinte az első perctől kezdve jól és nagy mezőnyfölényben játszottak, csak egy valami hiányzott a lelkesen drukkoló szülők előtti repertoárból, a gól.

S ahogy lenni szokott, ilyenkor büntet a futball: a vendég Tállya egy rögzített szituációból gólt szerzett, amit sem egalizálni, sem megfordítani nem tudtunk. Hiába vezettünk számos veszélyes és látványos támadást, ezen a napon a gól nem ment…

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoport

1. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – TÁLLYA-ENCS   0-1 (0-1)

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Varsányi – Labanc, Takács Zs. (Dányi 41'), Fülpes, Szitka K. (Szitka N. 41'), Kapui, Klimon (Tóth G. 64'), Kövesdi (Kui 41'), Szegedi Z. (Üveges 41'), Szilasi (Szegedi N. 41'), Lévai.

Edző: Asszony Béla

 

Végig uraltuk a mérkőzést és rendkívül nagy mezőnyfölényben játszottunk. Mezőnyjátékunkból csak a gól hiányzott, de sajnos a számtalan helyzetből egyet sem sikerült értékesíteni. Gólokkal kellett volna nyernünk, ehelyett egy szabadrúgásból kaptunk egyet. Nagyon sokat "dolgoztak" a fiúk a rekkenő hőségben és a játékunk biztató a jövőre nézve.

A csapat jelenleg a hatodik helyen áll; folytatás vasárnap az MVSC-Miskolc otthonában, kezdés 13 órakor.

 

 

 

 

 

 

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria