Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Döntetlennel kezdett az U13

Döntetlennel kezdett az U13

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az idei bajnoki évadban Fehér Balázs és Pál-Kutas József csapatainak egyesülését követően lett egy új U12-es és egy U13-as csapat, amiből nyilván felfelé is léptek gyerekek. Mindkét új gárda a Heves vármegyei Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében, az MLSZ Regionális alapbajnoki rendszer Északi csoportjában szerepel, az U12-es, illetve az U13-as bajnokságban. Az U13-as csapat – hasonlóan az U12-eshez - egy nyolc fős mezőnyben játszik idén, mindig párhuzamosan a fiatalabb korosztállyal.

Így ők is hazai pályán és a Gyöngyös ellen kezdtek, és egy pontot szereztek.

Annak ellenére is, hogy nem indult túl jól a mérkőzés, hiszen már a 24. percben két gólos előnyre tettek szert a vendégek. Ezt őrizték is jó darabig, de aztán kitűnő koncentrációval és véghajrával, valamint Kövesdi Ármin két szép találatával pontot mentettünk, tegyük hozzá, megérdemelten.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U13 alap Északi csoport

1. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – GYÖNGYÖSI AK   2-2

Gólszerző: Kövesdi 57’ és 80’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Varsányi – Magyar, Tóth B., Tóth G. Kimár, Tóth A., Csányi, Nagy Zs., Maganuco.

Cserék: Horn, Takács Zs., Tóth L., Kövesdi, Dányi, Mihály.

Edzők: Fehér Balázs, Pál-Kutas József.

 

Bátran és jól kezdtük a szezon első meccsét, akár gólt is szerezhettünk volna. Aztán a vendégek fokozatosan átvették a kezdeményezést, mezőnyfölényt alakítottak ki, aztán két gólt is szereztek a félidő derekán.

Végig változatos, s a nagy meleg ellenére is jó iramú volt a mérkőzés.

A csapat erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányban sem adta fel a meccset és sikerült is az egyenlítés. Mezőnyben talán többet mutatott a Gyöngyös, de a megfelelő hozzáállásunknak köszönhetően megérdemelten tartottuk itthon az egyik pontot egy erős ellenféllel szemben. Megérdemlik a fiúk a dicséretet!

 

Folytatás szombaton 13 órától a Bódvavölgyi TSE ellen a Kolorcity Sportcentrumban.

 

További híreink

Utánpótlás: eredményes és küzdelmes hétvégén vannak túl csapataink

Dátum: 2026. szept 22. 14:00

Mozgalmas hétvégét zártak utánpótláscsapataink. Az U17 hazai pályán győzte le a Mezőkövesdet, az U14 tíz gólt szerezve aratott magabiztos sikert, míg az U13 egy ponttal tért haza Tiszaújvárosból. U9-es fiataljaink is pályára léptek, Tállyán a Regionális Tornán, Kazincbarcikán pedig a szezon első Bozsik Fesztiválján szerepeltek.

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria