Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Korolovszky György csapata hétközben és hétvégén is pályára lépett

Korolovszky György csapata hétközben és hétvégén is pályára lépett

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Magabiztos, 5-2 arányú győzelmet aratott Korolovszky György csapata a hétközi fordulóban. A Mátészalka ellen már a 22. percben 2-0 arányban vezettünk, mindkét gólt Lakatos Krisztofer szerezte. Aki aztán a fordulást követően is folytatta a „sziporkázást”, s a második játékrész első tíz percében még két gólt vágott. Így az 55. percben már 4-0 arányban vezettünk. Ezután egy rövidzárlat nyomán két gólra felzárkóztak a vendégek, de Kovács Szabolcs a 83. percben lezárta a mérkőzést. Így három gólos különbséggel hoztuk és megnyertük a mérkőzést.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U19 alap Északkeleti csoport

2. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – MÁTÉSZALKAI MTK   5-2 (2-0)

Gólszerzők: Lakatos K. (4) és Kovács Sz.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bodnár – Lovas, Kerékgyártó, Lakatos K., Vislohuzov (Jakab 71’), Harsányi, Kovács Sz., Ráczi, Miczi (Balogh L. 55’), Bagonyi (Kresák 61’), Nagy D. (Henez 71’).

Edző: Korolovszky György

 

Túl nagy elánnal kezdtük a mérkőzést; az első 20 percben talán túl nagy iramot diktált a csapat, s ez a minőségi játék rovására ment. Egyébként úgy alakult minden, ahogy elterveztem: szerettem volna, ha több gólos előnyt szerzünk az első félidőben. Akár le is zárhattuk volna a mérkőzést 6-7 góllal, de volt egy 10 perces rövidzárlatunk, amikor kaptunk két gólt. Jellemző a csapatunkra, hogy sok gól van bennünk, sokszor állunk kapussal szemben, de kimaradnak a helyzetek. A játékosok nagyon sokat futottak, jól álltak bele a mérkőzésbe, nem voltak mentális problémák. A minőségi játékot illetően van hiányérzetem, de ez is változni fog pozitív irányba, ebben egészen biztos vagyok.


Négy nappal később már a Loki Focisulit fogadtuk Kazincbarcikán, s egy rendkívül hektikus mérkőzést sikerült a hajdúságiak ellen játszanunk. A vendégek kezdtek jobban, s a 24. percben már 2-0 arányban vezettek. Aztán öt perccel később Lakatos Krisztofer révén el kezdtünk visszajönni a meccsbe, aminek legjobb bizonyítéka Kovács Szabolcs négy perccel később, büntetőből szerzett egalizáló találata volt. Ezzel még nem ért véget az első félidei gólzápor, a 43. percben a Loki visszavette a vezetést, s így mentek a csapatok szünetre. Aztán az 51. percben nálunk Lovas azonnali pirossal kiállt, s egy perccel később már 4-2-re vezettek a vendégek. Nem adtuk fel a meccset, s vissza is tudtunk kapaszkodni 3-4-re, aztán jött még egy piros lap, Kovács Szabolcs is kipontozódott. A meccset a 90. percben végül a Loki tudta lezárni, így pont nélkül maradtunk.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U19 alap Északkeleti csoport

3. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – LOKI FOCISULI   3-5 (2-3)

Gólszerzők: Lakatos K. (2) és Kovács Sz.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bodnár (Veres 82’) – Lovas, Kerékgyártó, Ráczi, Lakatos K., Vislohuzov (Jakab 55’), Kovács Sz., Miczi (Kocsis 82’), Henez (Balogh L. 75’), Kresák, Bagonyi (Szabó R. 75’).

Edző: Korolovszky György

 

Ezen a mérkőzésen minden volt, amit csak el lehet képzelni: piros lap, büntető, gólok, extra egyéni teljesítmény. Sajnos vannak olyan mérkőzések mint a mai, ahol éreztük, hogy nem tudunk nyerni, mert szinte semmi nem jött össze. A két piros lap megpecsételte a sorsunkat, de ennek ellenére volt tartásunk, s emberhátrányban is benne volt a mérkőzésben a fordítás lehetősége. Bár fáradtan, de akkor is mentünk előre és helyzeteket dolgoztunk ki. A mérkőzést 5-6 góllal megnyerhettük volna, ha berúgjuk a helyzeteinket; hiszem, ha még egyszer játszunk majd ellenük, ez így is lesz.

 

A csapat három fordulót követően a 8. helyen áll, hétvégén Tiszavasváriba utazunk.

 

 

 

 

 

További híreink

Ingyenes a belépés a szezonnyitóra

Dátum: 2026. júl 21. 20:00

A hazai és a vendégszurkolók is ingyenesen tekinthetik meg a szombati BVSC-Zugló - Kolorcity KBSC szezonnyitó mérkőzést, azonban a jegypénztáraknál regisztrációs jegyek váltása kötelező a belépéshez. A pénztárak és a kapuk is 18 órakor nyitnak.

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria