Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Balogh József: Nem koncentráltunk eléggé…!

Balogh József: Nem koncentráltunk eléggé…!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A Sényő-Carnifex FC érkezett szombaton Kazincbarcikára, hogy a bajnokság 6. fordulójában pontot vagy pontokat raboljon Balogh József csapatától.

 

Jól indult a mérkőzés, hiszen Kiss Levente a 10. percben megszerezte a vezetést, ám a folytatás hidegzuhanyként ért minket. A Sényő két perc alatt két gólt is lőtt nekünk, így negyedóra elteltével 1-2 volt az állás. Erre még a félidő vége előtt rárúgták a harmadikat is vendégeink, vagyis kétgólos hátrányban fordultunk.

 

Balogh József edző próbált frissíteni a csapaton, a második játékrész első részében négyet is cseréltünk, de sajnos hiába. Bár Kiss Levente 67. percben esett második találatával feljebb tudtunk zárkózni, az egyenlítés és a pontszerzés már nem sikerült.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U15 alap Északkeleti csoport

6. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – SÉNYŐ-CARNIFEX FC   2-3 (1-3)

Gólszerző: Kiss Levente 10’ és 67’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Lőrincz – Szegedi N., Lévai, Lempochner (Gyöngyösi 54’), Kiss L., Németh B., Pecséri (Deák 51’), Csengeri (André 51’), Kui, Tiszóczki (Szuhay 51’), Janó.

Edző: Balogh József

 

Az első félidőben nem koncentráltunk eléggé, így az ellenfél jelentős előnyre tett szert. A második félidőben futottunk az eredmény után és kis szerencsével meg is fordíthattuk volna a mérkőzést.

 

A csapat szombaton délben Sárospatakon játszik, a 7. fordulónak a tabella 9. helyéről vágunk neki.

További híreink

Kooperációs megállapodást kötöttünk a Kisvárdával

Dátum: 2026. jún 08. 19:00

Kooperációs megállapodást kötött a Kisvárda Master Good és a Kolorcity Kazincbarcika SC. A két klub és a fiatal labdarúgók számára is rendkívül előnyös megállapodásnak köszönhetően az NB II 2026/2027-es szezonjában több tehetséges kisvárdai akadémista is Kazincbarcikán kezdheti meg a felkészülést.

Kialakult az NB II mezőnye

Dátum: 2026. jún 07. 19:45

A vasárnapi osztályozók után kialakult az NB II 2026/2027-es mezőnye. A párharcokat a nyugati csapatok nyerték, azaz az NB III. Észak-Nyugati csoportjának bajnoka, a Gyirmót és az NB III. Dél-Nyugati csoportjának bajnoka, a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be. A bajnokság várhatóan július 26-án indul, a pontos menetrend egyelőre nem ismert.

Utánpótlás: Négy csapatunk is dobogós helyen végzett!

Dátum: 2026. jún 02. 10:00

Hétvégén eldőlt, hogy a Kolorcity KBSC utánpótlásának négy korosztálya is dobogós helyen végzett a regionális bajnokságokban. U12-es gárdánk már korábban megnyerte a bajnokságot! U17-es csapatunk ezüstérmes lett! U19-es és U15-ös csapatunk bronzérmet nyert! U9-es és U11-es koroszályaink Bozsik tornákon mutatták meg a tudásukat, U8-asaink pedig Tornalján szerepeltek. Gratulálunk mindenkinek! Szép volt, fiúk!

Melyik a kedvenc barcikai gólod?

Dátum: 2026. jún 01. 11:00

31 gólt szereztünk történetünk első NB I-es évében a Fizz Liga 2025/2026-os szezonjában. Hivatalos YouTube csatornánkon összegyűjtöttük egy lejátszási listába a barcikai gólokat és készítettünk egy másik listát is, az élvonalbeli meccseink összefoglalóival. Neked melyik a kedvenc barcikai gólod?

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria