Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Nem sikerült itthon tartani a pontokat

Nem sikerült itthon tartani a pontokat

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Pénteken délután hazai pályán játszott U19-es csapatunk, az ellenfél a nagy múltú Tiszaújváros korosztályos csapat volt.

Nem volt könnyű dolga Korolovszky Györgynek a csapat összeállítása során, hiszen betegség, sérülés és egyéb okok miatt is foghíjas volt a csapat. Talán ennek (is) és a rutintalanságnak tudható be, hogy már az első játékrészben két gólos előnyre tettek szert a vendégek. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy pályán elszenvedett sérülés miatt már a 18. percben változtatnunk is kellett. A második játékrészben sem ment sokkal jobban a játék, és a szerencse sem pártolt mellénk: az 51. percben kaptunk egy gólt, majd újabb sérülések miatt a végén kilenc emberrel és három gólos vereséggel zártuk a meccset.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U19 alap Északkeleti csoport

5. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – FC TISZAÚJVÁROS   0-3 (0-2)

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Bodnár – Balogh L., Szabó R. (Lakatos K. 18’), Lovas (Kovács K. 56’), Kerékgyártó, Képes (Nagy D. 46’), Jakab, Henez, Miczi, Bagonyi, Suhai.

Edző: Korolovszky György

 

Az eredmény miatt nem neheztelek a csapatra, azért viszont igen, ahogy az első két gólt kaptuk. Tanulási folyamatban vannak a játékosok, ha így fogják fel, akár még hasznukra is válhat. A kezdő csapatnak voltak előzményei, arról most nem szeretnék beszélni, azt majd csapaton belül. Sérülés miatt szükségszerűen kellett cserélnem a 18. percben, majd egy kisebb sérülés miatt az utolsó tíz percet kilenc emberrel játszottuk le és így fejeztük be a meccset. Ennek ellenére, ami pozitívum, hogy a második félidőben volt tartása a csapatnak.

 

A csapat csütörtökön 16 órától a Gesztely vendégeként játssza le soron következő bajnokiját.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria