Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/A helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyernünk

A helyzetek alapján gólokkal kellett volna nyernünk

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Hetedik fordulójához érkezett az U15-ös regionális bajnokság, mi pedig idegenben - Sárospatakon - szerettük volna gyarapítani pontjaink számát. Ami részben sikerült is, hiszen egyet hazahoztunk, de a játék képe alapján, több volt ebben a meccsben. Még annak ellenére is, hogy az 51. perctől emberhátrányban játszottunk.

A hazaiak az első játékrész végéhez közeledve, a 32. percben szerezték meg a vezetést, amit aztán a számos szép kidolgozott helyzet ellenére sem sikerült egalizálni. Ahogy Balogh József edző mondta, egyszerűen nem tudtunk kaput találni. Közben az sem vette el a kedvünket, hogy kapusunkat, Lőrincz Istvánt egy tizenhatoson kívül megfogott labda miatt azonnali piros lappal kiállították. Így a továbbiakban a pályán lévő mezőnyjátékosok közül Deák Dávid védte a kapunkat. Mínusz egy emberrel is méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak, s a meccs végén siker koronázta próbálkozásainkat. Tiszóczki Armand 80. percben szerzett találatával kiegyenlítettünk, s pontot mentettünk.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U15 alap Északkeleti csoport

7. forduló

 

SÁROSPATAKI TC - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC  1-1 (1-0)

Gólszerző: Tiszóczki 80’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Lőrincz – Szegedi N., Kui, Szuhay (Gyöngyösi 65’), André, Lempochner, Deák, Németh B. (Pecséri 36’), Csengeri, Tiszóczki, Janó.

Vezetőedző: Balogh József

 

A helyzeteink alapján gólokkal kellett volna nyerni, de sajnos a mai napon ez nem jött össze.

 

A csapat most hétvégén szabadnapos lesz, majd legközelebb október 21-én a Tállya-Encs ellen lépünk pályára, ami nehéz meccsnek ígérkezik. Ekkor biztosan nem számíthat Balogh József az egy meccsre eltiltott Lőrincre.

További híreink

Jegyek az NYSFC és a PAFC elleni meccsekre

Dátum: 2026. febr 05. 14:00

A Fizz Liga 22. fordulójában a Nyíregyházát, rá hat napra, a 23. fordulóban pedig a Puskás Akadémiát fogadjuk. Mint arról korábban beszámoltunk, csökkentettük a jegyárakat annak érdekében, hogy minél többen ki tudjanak látogatni a Diósgyőrben rendezendő hazai mérkőzésekre, ezen felül 15%-os családi kedvezménnyel várjuk a családos szurkolókat, a diákok és a nyugdíjasok pedig továbbra is kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet. Várunk mindenkit szeretettel a DVTK Stadionban is! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria