Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U13: Négy kapufa és rengeteg kihagyott helyzet

U13: Négy kapufa és rengeteg kihagyott helyzet

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Egy vereség, majd egy szabadnap után utazott csapatunk a Hatvan otthonába, ahol a két szomszédos korosztály – U13 és U12 – párhuzamosan játszott.

Sajnos a mérkőzést több komolyabb védelmi megingással nyitottuk, így a 4. percben már vezető találatuknak örülhettek a hazaiak. De nem sokáig, ugyanis Kövesdi Ármin révén két perc múlva kiegyenlítettünk. A gól jót tett a csapatnak, túl jutottunk a kezdeti nehézségeken, összeállt a játékunk és komoly erőket mozgatva küzdöttünk a vezetésért. Négy kapufa és számos kihagyott helyzet jellemezte a következő majd hetven percet, aztán Kimár Bence egy pontrúgásból mégis megszerezte a vezetést. Az i-re a pontot a találkozó utolsó percében Nagy Zsolt gólja tette fel, így 3-1 arányban győztünk.

 

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U13 alap Északi csoport

5. forduló

 

FC HATVAN - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   1-3

Gólszerzők: Kövesdi 6', Kimár 75', Nagy Zs. 80'

 

Kolorcity Kazincbarcika SC:

Varsányi – Takács, Tóth B., Nagy Zs., Kövesdi, Tóth L., Magyar B., Kimár, Lázi.

Cserék: Csányi, Fülpes.

Edzők: Fehér Balázs, Pál-Kutas József.

 

A mérkőzés elején a hátvédsorunk sorozatos hibája gólt eredményezett az ellenfélnek. Ezek után összeszedtük magunkat, egyenlítettünk. Folyamatosan vezettük a jobbnál jobb támadásokat, rúgtunk 4 kapufát is, de nem sikerült a vezetést megszerezni. Aztán a vége felé egy szabadrúgásból gólt rúgtunk, s az utolsó percben az elkeseredett ellenfélnek harmadszor is betaláltunk. Megérdemelten nyertünk, gratulálunk a csapatnak!

Szombaton hazai pályán játszunk legközelebb, 13 órás kezdéssel a Sárospatak csapatát fogadjuk.

További híreink

Kolorcity KBSC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-0)

Dátum: 2026. aug 15. 20:00

Hét mérkőzés óta veretlenül! Góljainkat Pascal Okoronkwo és Gresó Mátyás szerezték. Köszönjük a fantasztikus szurkolást! Most két idegenbeli meccs következik, Csákvárra és Szegedre látogatunk, majd a Kecskemét érkezik a Kolorcity Arénába. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria