Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Egy döntetlen és egy vereség

Egy döntetlen és egy vereség

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U14-es csapatunk a 9. fordulóban a Filo SE otthonában lépett pályára. A listavezető már a 7. percben megszerezte a vezetést, majd negyven perc gólcsend következett. Alig tíz perccel később viszont már 3-0 állt az eredményjelző táblán, de srácaink nem adták fel, és lelkesen, elszántan játszottak. Olyannyira, hogy Kui Milán révén tíz perc alatt két gólt is szereztünk, és a 77. percre 3-2-re szépítettünk. Óriási erőket mozgósítva küzdöttünk az egy pontért, de miután gólt már nem sikerült lőnünk, sajnos kikaptunk.

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoport

9. forduló

 

FILO SE - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   3-2 (1-0)

Gólszerzők: Kui 69’ és 77’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Ludánszki (Varsányi 41’) – Takács Zs., Tóth G., Szitka K., Kapui, Tóth L. (Bakos 56’), Lempochner, Szegedi Z. (Üveges 30’), Kui, Szitka N., Szegedi N.

Vezetőedző: Asszony Béla

 

Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni. Az első helyezett otthonában három gólos hátrányból álltunk fel és az ellenfél játékosai, szurkolói már alig várták, hogy lefújják az egyébként sportszerű találkozót, mert nagyon benne volt a meccsben, hogy kiegyenlítünk. Különböző okok miatt hiányzóink is voltak, így még dicséretesebb ez az eredmény a vereség ellenére is. Mindenki kihozta a maximumot magából, amiért dicséret illeti a fiúkat!


A mögöttünk álló pénteken ismét idegenben, Encsen játszottunk. A Tállya-Encs ellen kiválóan kezdtük a mérkőzést, már a 2. percben 1-0 arányban vezettünk, Üveges Hunor találatával. Hat perccel később egyenlítettek a hazaiak, örömük azonban csak négy percig tarthatott, mert Kapui Henrik újra megszerezte a vezetést csapatunknak. S amikor már majdnem teljesen kezünkben volt a mérkőzés és a három pont, egy utolsó perces góllal kiegyenlítettek a hazaiak. Így egy ponttal és rengeteg tapasztalattal távoztunk Encsről.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoport

10. forduló

 

TÁLLYA-ENCS - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   2-2 (1-2)

Gólszerzők: Üveges 2’, Kapui 12’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Ludánszki (Varsányi 41’) – Üveges (Klimon Á. 64’), Takács Zs., Szitka K. (Tóth G. 41’), Kapui, Lempochner, Kui, Szilasi (Dányi 67’), Fülpes, Szitka N. (Kövesdi 41’), Szegedi N.

Vezetőedző: Asszony Béla

 

Sajnos elmondhatjuk, hogy a bajnokság egyik "élcsapatának” otthonában hagytunk két pontot, hiszen az utolsó percekben egyenlítettek ki ellenünk. Dicséret illeti a fiúkat, mert végig lelkesen, fegyelmezetten játszottak és nagyon közel álltunk a győzelemhez. Mint mindenből, ebből is tanulunk és edzünk tovább szorgalmasan.

A csapat tíz ponttal a 7. helyen áll. Vasárnap 10 órától újra hazai pályán játszunk, az MVSC-Miskolcot fogadjuk.

További híreink

Szabad foci a KBSC-nél

Dátum: 2026. júl 19. 16:00

A Kolorcity KBSC U14-es korosztályig (2013 után születettek) és hozzátartozóik számára fakultatív focizási lehetőséget biztosít a 40X60-as műfüves "C" pályán.

Kolorcity KBSC - Debreceni EAC 2-0 (0-0)

Dátum: 2026. júl 19. 14:00

Maksym Pukhtieiev duplájával 2-0-ra legyőztük a DEAC-ot a bajnoki főpróbán. Köszönjük, hogy ilyen sokan kilátogattatok! Tálálkozunk szerdán 18 órától az ankéton! Szombaton a BVSC otthonában indul számunkra a bajnokság. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Köszönjük, NB I.! - előzetes

Dátum: 2026. júl 18. 19:00

A kazincbarcikai labdarúgás töténetének legfontosabb évében folyamatosan forogtak a kameráink, hogy az utókornak is megörökítsük az NB I. legszebb pillanatait. Bár a szezon végén elbúcsúztunk az élvonaltól, nagyon sokat kaptunk ez alatt az egy év alatt mi is és a szurkolóink is. Mielőtt újult erővel belevágnánk a Merkantil Bank Liga küzdelmeibe, visszaemlékező interjúkkal elevenítjük fel a mögöttünk hagyott hónapokat. Hamarosan a KBSC hivatalos YouTube csatornáján!

Találkozz a csapattal! Szezonnyitó szurkolói ankét és nyilvános edzés a Kolorcity Arénában!

Dátum: 2026. júl 18. 16:00

A bajnokságra való felkészülés nemcsak az edzőpályákon zajlik, a háttérben is nagyon sokat dolgozunk azért, hogy szurkolóinkat és támogatóinkat is megfelelően kiszolgáljuk. Csapatunk a történelmi NB I-es év után hazaköltözik, közben folyamatosan erősödünk és a klub mögött álló infrastruktúra is fejlődik, így lesz miről beszélnünk. Szeretnénk, ha együtt lehetnénk részesei az előttünk álló időszaknak, ezért szeretettel várunk minden érdeklődőt a Kolorcity KBSC szerdai szezonnyitó szurkolói ankétjára, amelyet egy nyilvános edzés követ.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria