Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Idegenben nagyarányú győzelemmel javította ki a hazai botlást az U17

Idegenben nagyarányú győzelemmel javította ki a hazai botlást az U17

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Egy klassz győzelmet követően hazai pályán játszotta 8. fordulós mérkőzését Harnócz Róbert csapata. Mielőtt a részletekbe belemennénk, ez egy olyan meccs volt, amit az ember a lehető leggyorsabban szeretne elfelejteni és talán meg nem történtté tenni. A Felsőzsolca korosztályos csapatával egy elég magas hőfokú, pályán belül és kívül feszült, helyenként durva mérkőzést játszottunk. S ha volt is sportértéke, leginkább nem erre emlékezik majd egyik fél sem.

De nézzük a mérkőzést: a vendégek az első félidő finisére fordulva megszerezték a vezetést, így egygólos hátrányban következett a szünet. A második játékrészből alig telt el szűk tíz perc, amikor a Bódva-Völgyi TSE növelni tudta előnyét, 0-2. A srácok a kétgólos hátrány birtokában sem adták fel, s ennek köszönhetően húsz perccel a vége előtt André Zoltán szépített, s megnyílt az esély az egyenlítésre. Ám már hiába dolgozott ki a csapat számos helyzetet, és szorította be a kapuja elé a vendégeket, nem tudott itthon tartani egy pontot sem.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U17 alap Északkeleti csoport

8. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – BÓDVA-VÖLGYI TSE   1-2 (0-1)

Gólszerzők: André 69’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Boros – Lovas, Magyar D., Tóth M., Nagy D., Kocsis, (Kovács K. 56’), Horváth N., Ibi, Győrfi, Képes, André.

Vezetőedző: Harnócz Róbert

 

Egy nagyon feszült hangulatú, helyenként durva belépőkkel tarkított mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben kicsit tompán játszottunk, tenisz nyelven szólva, túl sok ki nem kényszerített hibát vétettünk. A nehezen megszerzett labdákkal tanácstalanok voltunk, nem tudtuk kellő hatékonysággal megjátszani a támadóinkat. A második félidőben már úgy játszott a csapat, ahogy az elvárható lenne. Küzdöttünk, hajtottunk, gólhelyzeteket alakítottunk ki, sikerült szépíteni is egy nagyon szép egyéni akció végén. Az utolsó húsz percben beszorítottuk az ellenfelet a saját kapujuk elé, rúgtunk számtalan szögletet, levegőben lógott az egyenlítés, de sajnos kifutottunk az időből. A döntetlen reálisabb eredmény lett volna.


A parázs mérkőzés után a 9. fordulóban Onga felé vettük az útirányt. A hazaiak a tabella végén álltak, vagyis mondhatni vendégként is az elvárt eredmény a győzelem volt. Nem is teketóriáztunk sokáig, már az 5. percben megszereztük a vezetést, Nagy Dániel révén. A hazaiak a 19. percben egyenlíteni tudtak, úgyhogy – mondhatni - újra kezdődött a mérkőzés. A félidő végéig még két szép gólt szereztünk, először Tóth Márkus, majd újra Nagy Dani volt eredményes. 1-3-mal fordultunk, s éreztük, hogy ez még kevés, rá kell tenni egy-két lapáttal. Ez a tudatosságnak köszönhetően a második játékrész derekán sikerült is, André Zoltán két percen belül duplázott, s beállította az 1-5-ös végeredményt.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U17 alap Északkeleti csoport

9. forduló

 

BORSOD SPORT KLUB  - KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC   1-5 (1-3)

Gólszerzők: Nagy D. 5’ és 44’, Tóth M. 25’, André 76’ és 78’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Boros – Simon, Magyar D., Tóth M., Nagy D., Kocsis (Kovács K. 26’), Horváth N., Ibi, Győrfi (Fedor 46’), Képes, André.

Vezetőedző: Harnócz Róbert

 

Gratulálok a srácoknak a nagyarányú győzelemhez! Egész héten a támadásszervezésre és a befejezésekre fektettük a fő hangsúlyt, amiből néhány elemet viszont is láttam a mérkőzésen. Véleményem szerint azért nyertük meg a meccset, mert sokkal tudatosabban játszottunk ellenfelünknél.

Az U17 jelenleg a 8. helyen áll, folytatás szombaton hazai pályán a Tállya-Encs ellen, kezdés 11 órakor.

További híreink

Szuhafőn zártuk a szezont

Dátum: 2026. máj 20. 09:00

Kedden délben Szuhafőn, a Kocsis Vendégházban zártuk történelmünk első NB I-es évét. Köszönjük a fantasztikus vendéglátást a házigazdáknak, valamint köszönjük az egész éves támogatást és szurkolást mindenkinek! A stáb és a csapat most egy kis pihenőre vonul, a háttérben azonban nem áll meg a munka, hiszen bő két hónap múlva kezdődnek az NB II-es küzdelmek. Találkozunk június 15-én! Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Őt játékos távozik

Dátum: 2026. máj 19. 11:00

A hétfői napon közös megegyezéssel szerződést bontott a Kolorcity KBSC négy labdarúgóval. Martin Šlogar, Polgár Kristóf, Semir Smajlagić és Meshack Ubochioma egyaránt távoznak Kazincbarcikáról. Kedden pedig csatlakozott hozzájuk Rasheed Sodiq is. Mindannyiuknak köszönjük, amit a barcikai labdarúgásért tettek! További pályafutásukhoz sok sikert kívánunk!

Éld át velünk újra!

Dátum: 2026. máj 19. 08:00

Egy fantasztikus utazás részesei voltunk az elmúlt egy évben. Éld át velünk újra történetünk első NB I-es évének legszebb pillanatait! Elkészült élvonalbeli kalandozásunk rövid kisfilmje.

Mutasd meg, mit tudsz!

Dátum: 2026. máj 18. 18:00

Nyilvános edzésre várjuk azokat a 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben született fiúkat és lányokat, akik szeretnének focizni, fejlődni, és egy igazán jó közösséghez tartozni!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria