Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Döntetlen a tizedik fordulóban

Döntetlen a tizedik fordulóban

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Egy idegenben elért győzelem után a 10. fordulóban hazai pályán játszottunk szombaton.

A Tállya-Encs ellen sok nehézséggel kellett megküzdenie a csapat trénerének, majd maga a mérkőzés sem azt adta vissza, amire Harnócz Róbert számított. Ha csak szűken a tényeket nézzük, gólnélküli első félidőt követően a vendégek az 54. percben megszerezték a vezetést, amire a 79. minutumban a csereként beállt Tóth Márkus válaszolt. Több gól pedig már nem esett, így lett a vége 1-1.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U17 alap Északkeleti csoport

10. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – TÁLLYA-ENCS   1-1 (0-0)

Gólszerzők: Tóth M. 79’

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Boros – Simon, Magyar D., Kovács K., Fedor, Kocsis (Tóth M. 60’), Horváth N., Ibi, Győrfi, Képes, André.

Vezetőedző: Harnócz Róbert

 

Előzetesen nem gondoltam volna, hogy egy ilyen fontos mérkőzés előtt a sok sérülés és betegség miatt csak 12 emberrel tudunk nekivágni az összecsapásnak. Mint kiderült, egy-két játékosnál sajnos a mérkőzés előtti napon a megfelelő pihenés betartásával is gondok akadtak.

Keresem az okait, hogy miért van az, hogy egész héten gyakorlunk valamit és azt nem látom vissza a mérkőzésen. Sajnos sok olyan megoldás született, amit még csak véletlenül sem terveztünk a mérkőzésen. Ennek köszönhetően futottunk az eredmény után, és nem tudtunk nyerni.

 

A csapat tíz forduló után, nyolc meccset lejátszva a 8. helyen áll. Szombaton Nyíradonyban lesz a következő találkozójuk, a hazaiak a jó középmezőnyből várják a folytatást.

További híreink

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Minden meccsen nyerni akarunk

Dátum: 2026. aug 07. 09:00

A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Gyirmót FC Győr vendégeként lépünk pályára szombaton 17 órától. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria