Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Az Alsóházban folytatja az U17-s csapat tavasszal

Az Alsóházban folytatja az U17-s csapat tavasszal

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A Harnócz Róbert által vezetett csapatunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Labdarúgó Szövetség égisze alatt bonyolított MLSZ Regionális U17 alap Északkeleti csoportjában kezdte meg a 2023/2024-es bajnoki idényt. A mezőny 11 csapatból áll; Tarpától Debrecenen keresztül Csengerig.

A srácok ősszel tíz meccset játszottak, s két győzelem, két döntetlen és hat vereséggel, nyolc ponttal, -7-es gólkülönbséggel a 10. helyen zártak.

 

Így eldőlt, hogy a tavaszt az Alsóházban kezdi el a gárda, a Borsod Sport Club, az Encs, a Mátészalka és a Nyíradony társaságában.

Az első tavaszi mérkőzésünket e hét végén éppen a Nyíradony otthonában játsszuk majd le.

 

Harnócz Róbert őszi értékelőjében kiemelte, hogy képzési céljain nem változtak: az egyéni és csapat döntésképesség fejlesztése, valamint a labdarúgás fázisainak tanítása volt a fókuszban. Ami változott, hogy módszertanilag elhagyta a taktikai periodizációs képzést és helyette ”football problémán” keresztül kezdte el az oktatást.

 

Fontos volt feltenni a kérdést magunknak, hogy miért vagy mitől nem folyamatos a játékunk? És erre a problémára állítottam össze a gyakorlattáramból olyan edzésgyakorlatokat, ami mindenki számára világos, érthető, könnyen megtanulható, egyszerű és nem utolsó sorban mérkőzésen is alkalmazható. Meg van a csapatnak a saját játékkoncepciója, minden egyes játékos tisztában van vele, hogy mikor, milyen munkát kell elvégeznie. Hibák persze előfordultak, hiszen ez emberi tulajdonság, én csak azt szoktam kérni a gyerekektől, hogy elvi hibákat ne csináljunk, mert akkor nekem kell beavatkoznom - mondta Harnócz Róbert.

 

Az edző elmondása szerint örömteli, hogy csapatában két olyan játékos is van, akik kiemelkedően teljesítettek, s nemcsak az U17-ben, hanem a magasabb korosztályú U19-ben is.

 

Az elért eredménnyel nem vagyok elégedett, hiszen a tavasszal csak az alsóházban folytatjuk és meggyőződésem, hogy ennek a keretnek az erősségét figyelembe véve a negyedik helyen kellett volna végeznie.

Sajnos a keretünkben is történt lemorzsolódás, véleményem szerint, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak, azok adták fel nagyon hamar, vagy nem tudták összeegyeztetni a megnövekedett iskolai tanulmányokat az edzésekkel.

Célunk a közeljövőre nézve, hogy egy jó és tartalmas téli felkészülés után megnyerjük az alsóházi bajnokságot! Ehhez kívánok magunknak sok sikert!               

 

A csapat tehát szombaton 11 órától a Nyíradony ellen kezdi a tavaszi szezont.

 

Hajrá srácok, hajrá Barcika!                                   

 

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria