Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Fontos a pozitív alkotó légkör, s nagy öröm, hogy ez megvan a klubnál!

Fontos a pozitív alkotó légkör, s nagy öröm, hogy ez megvan a klubnál!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

Az értekezleten az aktualitások áttekintése után Vég Csongor sportigazgató beszámolt az elmúlt hetek tapasztalatairól, hiszen számos szakvezetővel, edzővel, szülővel beszélgetett, megnézte az egyes utánpótlás korcsoportok szabadtéri- illetve teremedzéseit.

Mondandójában kiemelte, hogy örül annak a pozitív alkotó légkörnek, amit a tréningeken tapasztalt és látott. Hogy a gyerekek boldogan edzenek és fociznak, s jól érzik magukat az edzéseken, főleg a kisebb korosztályokban. Ez az, amire nagyon jól lehet építeni.

 

 

Beszélt arról is, ami a rendszeren belül fejlesztésre szorul, például az egyes szekciók esetében az egymásra épültségen mindenképpen javítani kell. De a korszerű bemelegítés, a labdás interakciók és a technikai periodizáció fontosságáról is részletesen beszélt, hiszen mint mondta, extra fontos, hogy az edzés minden perce és eleme futball specifikus legyen.

 

 

 

Ezt követően bemutatta azt a szakmai anyagot, mellyel a jövőben, egyrészt segíteni kívánják az utánpótlásban dolgozó edzők munkáját, másrészt egyfajta sorvezetőként kiváló segítség lesz a kollégáknak, akik ily módon egységesebb rendszerben tudnak majd dolgozni.

 

 

A sportigazgató tervei szerint rendszeresen találkozik majd az utánpótlásban dolgozó kollégákkal ilyen, és hasonló értekezletek, szakmai tanácskozások alkalmával is, hiszen a fejlődésben az együtt gondolkodás, a jó példák megismerése, alkalmazása rendkívül fontos láncszem.

További híreink

A mozgás öröme már az óvodában kezdődik – Ovi Foci a KBSC-nél!

Dátum: 2026. okt 22. 00:00

Gyermekzsivajtól, nevetéstől és rengeteg vidám pillanattól volt hangos a KBSC sportlétesítménye, ahol ezúttal a Kazincbarcikai Összevont Óvodák kis óvodásait és pedagógusait láttuk vendégül Ovi Foci programunk keretében. A közös foglalkozás ismét bebizonyította, hogy a sport szeretetét már egészen fiatal korban érdemes megalapozni.

Utánpótlás: Győzelmek, gólzápor és nemzetközi tornasiker

Dátum: 2026. okt 20. 14:50

Eredményes hétvégét zártak a Kolorcity KBSC utánpótláscsapatai. Az U17 és az U15 Alsózsolcán aratott 3–1-es győzelmet, az U14 tizenegy gólig jutott a Tiszavasvári ellen, míg az U19 egy ponttal tért haza Salgótarjánból. Legfiatalabbjaink Bozsik Fesztiválon és régiós tornán is pályára léptek, a CFT Decathlon Ligában szereplő csapatunk pedig veretlenül, öt győzelemmel szerezte meg az aranyérmet Szlovákiában.

Jegyinformációk a Diósgyőrbe utazóknak

Dátum: 2026. okt 16. 09:25

Október 19-én, hétfőn 19:30-tól a DVTK otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 10. fordulójában. Összegyűjtöttük a jegyvásárlással, a beléptetéssel és a parkolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a helyszínre látogató szurkolóinknak.

Utánpótlás: Öt győzelem, két fordítás

Dátum: 2026. okt 13. 11:00

Hat utánpótláscsapatunkból öt győzelemmel zárta legutóbbi bajnoki mérkőzését. Az U19 és az U14 hátrányból fordított, az U17, az U15 és az U12 pedig szintén megszerezte a három pontot.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria