Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Ma pályán az U14!

Ma pályán az U14!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

U14-es csapatunk a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Labdarúgó Szövetség égisze alatt bonyolított MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoportjában kezdte meg a 2023/2024-es bajnoki idényt. Ősszel a kilenc csapatos mezőnyben tizenkét mérkőzést játszottak le a srácok, most pedig a tavaszi folytatásban még négy vár rájuk az alapszakaszban. Így mindenki-mindenkivel játszik oda-visszavágós rendszerben, s kialakul az alapszakaszi sorrend. Ezt követően a bajnokság szervezői az „A” és „B” csoportból kialakítják a rájátszás mezőnyét, csoportonként az 1-3. helyezettek a Felsőházba, a 4-6. helyezettek a közép-, míg a 7-9. helyezettek az alsóházi rájátszásban folytatják a tavaszt. Vagyis Asszony Béla „pályaméretet és korosztályt váltó” csapata minél előrébb szeretne végezni az alapszakaszban, hogy aztán jó vagy jobb besorolást kapjanak a rájátszásban.

Megítélésem szerint sokat léptünk előre az őszi szezonban, a csapat nagy része sokat fejlődött. Szakmailag mindent meg tudtunk csinálni, amit elterveztem, fokoztuk a nagypályás játékhoz megfelelő kondíciót, rengeteg technikai és taktikai elemet gyakoroltunk, s véleményem szerint a csapatszintű munka is sokat javult és változott. Számos kiváló egyéni teljesítmény volt ősszel, ezekre kell és lehet építeni, s a pályán kívül is nagyon jól működő keretet még jobb csapattá szeretném kovácsolni tavasszal. Ahhoz, hogy hosszútávon számíthassunk rájuk szenvedélyükké kell, hogy váljon a labdarúgás! Csak akkor lehet igazán fejlődni, ha van belső motivációja az egyénnek. Nálunk sok ilyen játékos van, ami például az edzéslátogatottságban is megnyilvánul. Úgy érzem, hogy ezáltal jobb sportolók, jobb EMBEREK lesznek, és ez a nagy eredmény nekem.

Az U14-es gárda 12 mérkőzésből 4 győzelemmel, 2 döntetlennel és 6 vereséggel, összesen 14 ponttal, 0-s gólkülönbséggel a hetedik helyről vág neki a tavasznak.

A mai mérkőzésen a hatodik helyen álló BSK-Alsózsolca lesz Asszony Béla csapatának ellenfele, a mérkőzés 16 órakor kezdődik a Kolorcity Sportcentrum alsó műfüves pályáján.

Hajrá srácok, hajrá Barcika!

További híreink

Kolorcity KBSC - HR-Rent Kozármisleny 2-1 (1-0)

Dátum: 2026. aug 15. 20:00

Hét mérkőzés óta veretlenül! Góljainkat Pascal Okoronkwo és Gresó Mátyás szerezték. Köszönjük a fantasztikus szurkolást! Most két idegenbeli meccs következik, Csákvárra és Szegedre látogatunk, majd a Kecskemét érkezik a Kolorcity Arénába. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Kuttor Attila: Nem lesz könnyű meccs

Dátum: 2026. aug 14. 08:00

Hat mérkőzés óta veretlen labdarúgó csapatunk a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kozármislenyt fogadja szombaton 17 óra 30 perctől. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a találkozót.

Szombati ellenfelünk: HR-Rent Kozármisleny

Dátum: 2026. aug 13. 12:00

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, szombaton 17 óra 30 perctől a Kozármislenyt fogadjuk. A mislenyiek meghatározó tagjai a mezőnynek, hiszen az előző két idényben egyaránt a 4. helyen végeztek a bajnokságban. Idén még nem sikerült pontot szerezniük, mindhárom mérkőzésüket elveszítették. Eddig hat alkalommal találkoztunk velük, a mérleg négy barcikai és két mislenyi siker, döntetlent még nem játszottunk. Bemutatjuk ellenfelünket és felidézzük a két csapat közös történelmét.

Gyirmót FC Győr - Kolorcity KBSC 2-2 (1-1)

Dátum: 2026. aug 08. 20:00

Ismét nagyot küzdöttünk! A gyirmóti döntetlennel már hat meccs óta veretlenek vagyunk. Góljainkat Szőke Gergő (tizenegyesből) és Pascal Okoronkwo szerezték, a hazaiaktól Novák Csanád kétszer volt eredményes (az első szintén tizenegyes volt). Találkozunk egy hét múlva a Kozármisleny ellen. Hajrá, Vegyész! Hajrá, Barcika!

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria