Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/U14: gólzáporos tavaszi szezonnyitó

U14: gólzáporos tavaszi szezonnyitó

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A téli szünetet, majd felkészülést követően szerda délután hazai környezetben folytatódott a bajnokság U14-es csapatunk számára; a 15. forduló keretében a BSK-Alsózsolca csapata érkezett a Kolorcity Sportcentrumba.

 

Asszony Béla csapata nem pont ilyen kezdésre számított, hiszen fizikálisan erős vendégeink fél óra alatt háromszor is betaláltak a hazai kapuba. Mindhárom találatot a rendkívül agilis Roha Marcell jegyezte, s sorrendben a „középsőt” tizenegyesből szerezte.

Az első játékrész hajrájában Urbán Gábor jóvoltából szépíteni tudtunk, így 1-3-as állással mehettünk szünetre.

 

 

A második félidő jóval kellemesebben indult, mint az első, hiszen a 42. percben Kapui Henrik büntetőjével fel tudtunk zárkózni egy gólra. Sőt, szűk negyedórán belül Szegedi Norbert is betalált, s háromgólos hátrányból egyenlítettünk, 3-3. Aztán jött újra Roha, és nagyjából húsz perc alatt három gólt vágott nekünk, ami – sportszerűen el kell ismerni - igazán bravúros teljesítmény volt a vendégek támadójától. Erre Lempochner Botond tudott még egy találattal válaszolni a 72. percben, de a négy rúgott gólunk ellenére is kikaptunk. Ugyanis az ellenfélnél volt egy Roha Marcell, aki hat góljával elvitte a showt, csapata pedig a három pontot.

 

 

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U14 alap Északkeleti „A” csoport

15. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC – BSK-ALSÓZSOLCA   4-6 (1-3)

Gólszerzők: Urbán 38’, Kapui 42’ (b), Szegedi N. 56’, Lempochner B. 72’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Ludánszki (Varsányi 41’) – Labanc, Takács Zs., Kapui, Üveges (Tóth G. 41’), Lempochner B., Szegedi Z. (Klimon Á. 66’), Kui (Kövesdi 66’), Urbán, Szitka N. (Szitka K. 41’), Szegedi N.

Edző Asszony Béla

 

Jó iramú, izgalmas, fordulatos mérkőzésen vagyunk túl, ahol egy fizikálisan erősebb csapat ellen is igyekeztünk játszani a saját játékunkat. Dicséretes, hogy két gólos hátrányból visszajöttünk a mérkőzésbe, de sajnos egy-egy megingásunkat az ellenfél könyörtelenül kihasználta. Így gólzáporos mérkőzésen sajnos nem tudtunk pontot szerezni.

A csapat szombaton újra pályán lesz, délelőtt 10 órától a BTE-Felsőzsolca csapatát fogadjuk.

 

 

(További fotók közösségi oldalunkon)

További híreink

Kuttor Attila: Jó hangulatban készültünk

Dátum: 2026. febr 05. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Összeszedtünk minden fontos információt, és természetesen kíváncsiak voltunk arra is, vezetőedzőnk, Kuttor Attila hogyan várja a bajnokit.

Álláshirdetés: Szertáros

Dátum: 2026. febr 04. 13:00

A Kolorcity Kazincbarcika Sport Club felvételt hirdet szertáros munkakörbe.

Pénteki ellenfelünk: Kisvárda MG

Dátum: 2026. febr 04. 09:00

A Fizz Liga 21. fordulójában, február 6-án, pénteken 17 óra 45 perctől Kisvárdán lépünk pályára. Az NB I-ben egy alkalommal, az NB II-ben pedig hatszor találkoztunk egymással. Legutóbbi várdai szereplésünk igazán emlékezetesre sikerült, hiszen azon a meccsen dőlt el, hogy feljutottunk az élvonalba. A pénteki találkozó előtt bemutatjuk ellenfelünket.

Utánpótlás: Hétvégi eredmények

Dátum: 2026. febr 03. 14:45

Utánpótlás csapataink is pályára léptek az elmúlt hétvégén. U9-es csapatunk Cigándon vett részt egy nemzetközi tornán, U8-asaink pedig Putnokon szerepeltek.

Mérkőzések

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria