Kazincbarcikai Sport Club
https://kbsc.hu/Győzött az U15!

Győzött az U15!

Szerző:

Göndör Judit

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Utánpótlás hírek

A rájátszás 2. fordulójában hazai pályán a BTE-Felsőzsolca csapatát láttuk vendégül vasárnap.

 

Úgy tűnt – a pályán és azon kívül is, hogy - jól kezdődik a mérkőzés, hiszen Hankó Bence révén már a 4. percben megszereztük a vezetést, ám a vendégek szinte azonnal válaszoltak, így az 5. percben már 1-1 volt az állás. Hét perccel később Hankó már két gólnál járt, s újra megszerezte a vezetést Balogh József csapatának. S bár helyenként szépen és tetszetősen játszottak a srácok, innentől kezdve újabb gól majd hatvan percen át nem esett. Aztán a találkozó 70. percében Csengeri Marcell bebiztosította a barcikai győzelmet, s második felsőházi mérkőzését megnyerte az U15.

 

JEGYZŐKÖNYV

MLSZ Regionális U15 Északkeleti csoport Felsőház

2. forduló

 

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC  - BTE-FELSŐZSOLCA   3-1 (2-1)

Gólszerzők: Hankó Bence 4’ és 12’, Csengeri Marcell 70’.

 

Kolorcity Kazincbarcika:

Ludánszki - Szegedi N., Kapui, André (Szegedi Z. 55’), Hankó B., Deák D., Kiss L., Németh B., Kui, Ruszó R. (Csengeri 55’), Csáki (Fülpes 69’).

Vezetőedző: Balogh József

 

Igazán szép születésnapi ajándékot kaptam a csapattól, hisz a győzelem mellett helyenként jó játékkal is megleptek a fiúk egy erős ellenféllel szemben.

Nagyon köszönöm!

 

Folytatás szombaton hazai pályán, 10 órás kezdéssel az MVSC-Miskolc csapata lesz az ellenfelünk.

További híreink

Jegyinformációk a Mezőkövesdre utazóknak

Dátum: 2026. szept 17. 23:00

A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként lépünk pályára. A találkozót 2026. szeptember 19-én, szombaton 17 órától rendezik a Mezőkövesdi Városi Stadionban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a mérkőzésre utazó szurkolóink számára legfontosabb tudnivalókat.

Utánpótlás: gólzáporos győzelmek és tanulságos mérkőzések

Dátum: 2026. szept 15. 11:00

Változatos mérkőzéseket hozott utánpótláscsapataink legutóbbi fordulója. U15-ös és U14-es együttesünk magabiztos, sokgólos győzelmet aratott, U12-es csapatunk pedig hátrányból fordítva győzte le a Hatvant. Az U19, az U17 és az U13 ezúttal vereséget szenvedett, de ezek a találkozók is számos tapasztalattal szolgáltak a folytatásra.

Meet & Greet a Paks elleni mérkőzésen – Kerülj közelebb a csapathoz!

Dátum: 2026. szept 08. 11:00

Különleges lehetőséggel várjuk szurkolóinkat a Paks elleni mérkőzésen. Első alkalommal Meet & Greet programmal tesszük még emlékezetesebbé a meccsnapot azok számára, akik szeretnének közelebb kerülni a csapathoz, bepillantani a kulisszák mögé és személyesen is találkozni játékosainkkal.

Jegyinformációk a Paks elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésre

Dátum: 2026. szept 07. 13:30

Szeptember 12-én, szombaton 15 órától a Paksi FC-t fogadjuk a Kolorcity Arénában a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A mérkőzésre a bajnoki bérletek nem érvényesek, a belépőjegyek külön vásárolhatók meg.

Eredmények

Klubunk támogatói

KBSC Galéria